Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
325.15
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kórháztörvény egyes rendelkezéseit

Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden kihirdetett határozatával megsemmisítette a kórháztörvény egyes rendelkezéseit, de elutasította a reformtörvény egészét támadó indítványokat.

Az Ab az indítványok alapján megállapította, hogy a fekvőbeteg-kapacitások felosztására kialakított eljárási rend nem felel meg a jogállamiság követelményének, mert az egészségügyi miniszter döntésének szempontrendszerét a jogszabályok elégtelenül határozzák meg. Így a jogbiztonság követelményét sértő, széles körű mérlegelési jogkört biztosított a tárcavezetőnek.

Az Ab megállapította azt is, hogy a regionális egészségügyi tanácsok határozathozatali rendje egyrészt sérti a jogállamiság elvét, másrészt a helyi önkormányzatok alapjogait.

Az Ab határozata kihirdetésének napjával megsemmisítette a törvény azon rendelkezéseit, melyek a kapacitások felosztására vonatkozó szempontok meghatározását egészségügyi miniszteri rendeletre bízták, továbbá az idevonatkozó miniszteri rendeletet.

Az Ab szerint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot törvényben kell szabályozni, ezért az olyan törvényi felhatalmazás, amely ezt teljes egészében miniszteri rendeletalkotásra hagyja, sérti az Alkotmányt.

Ugyanakkor az Ab elutasította a reformtörvény egészének megsemmisítésére irányuló beadványokat, ugyanis a testület szerint a jogszabály egésze nem sérti a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot.

Egyúttal az Ab megerősítette azt az alkotmányos követelményt, amely szerint az államnak akkor is garantálnia kell a törvényben biztosított egészségügyi szolgáltatások teljesítését, ha az az Egészségbiztosítási Alapból nem finanszírozható.

A törvényt, amely Molnár Lajos (SZDSZ) volt egészségügyi miniszter nevéhez fűződik, 2006. december 18-án fogadta el az Országgyűlés, a jogszabály április 1-jén lépett életbe.

A törvény többi között meghatározza az egyes kórházak által végezhető egészségügyi ellátásokat, szakmákra lebontva.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×