Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

30 milliárdos bevételt remél a kormány a Robin Hood-adóból - a nap legfontosabb hírei

Minden energiatermelő cégre kivetné a kormány az úgynevezett Robin Hood-adót - közölte a pénzügyminiszter. Veres János hozzátette: az új szabály jövőre azokra a cégekre vonatkozna, amelyek árbevételének több mint 50 százaléka energia előállításból származik.

A kormány tervei szerint ebből az adónemből jövőre 30 milliárd forint folyna be. A távhő-támogatásról szóló törvényjavaslat, amelyben az energiaszolgáltatók megadóztatása is szerepel, a tervek szerint januárban lép életbe. Napirend előtt, a parlamentben szintén szóba került a távhő-támogatás. Mint a reagálásokból kiderült, a törvénytervezetet egyik ellenzéki párt sem támogatja. Korábban a házbizottság úgy döntött, nem veszi napirendre az Országgyűlés a Fidesz javaslatát, hogy szavazzanak a miniszterelnök által korábban nyilvánosságra hozott Megegyezés című programról. Szili Katalin házelnök közölte: az alkotmányügyi bizottság szerint az előterjesztés nincs abban az állapotban, hogy dönteni lehessen róla. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor úgy vélte: Gyurcsány Ferenc továbbra sem meri megengedni, hogy a programról vita és szavazás legyen az Országgyűlésben, mert nyilvánvalóan nem kapna többséget.

30-40 milliárd a gazdaság fehéredéséből

30-40 milliárd forint költségvetési többletbevétel keletkezett az év első felében az adó- és járulékbevételek növekedéséből - közölte a Joint Venture Szövetség elnöke. Fekete István, a miniszterelnök által felkért, a gazdaság kifehéredését vizsgáló bizottság tagja az InfoRádióban úgy fogalmazott: az adócsökkentés önmagában nem oldja meg a feketegazdaság felszámolását. Hangsúlyozta: olyan speciális adóbíróságok felállítására lenne szükség, amelyek megakadályozzák, hogy az adótartozási ügyek több évig húzódhassanak.

Jogszerűen oszlatott a rendőrség

Jogszerűen oszlatta fel a rendőrség szombaton a budapesti Szabadság téri demonstrációt - közölte az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté emlékeztetett arra: közvetlen támadás érte a rendezvény helyszínét biztosító rendőröket, a megmozdulás elveszítette békés jellegét, ezért azt jogszerűen oszlatták fel. A rendzavarás során tizenöt embert állítottak elő.

Panelben szelektálja a hulladékot "mikrobi"

Bemutatta Budapest első szelektív panel projektjét a gazdagréti lakótelep egyik épületében Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter. A projekt az Öko-Pannon kht. és a XI. kerületi önkormányzat közös finanszírozásával valósult meg, mintegy 1,6 millió forintból, és további 5 hasonló berendezés kiépítését készítik elő.

Kényszerszabadságon a Zalabaromfi dolgozói

Péntekig meghosszabbították a Zalabaromfi cégcsoport 700 dolgozójának kényszerszabadságát - közölte a helyi szakszervezet vezetője. Horváth László emlékeztetett arra: pénteken lejárt a korábban elrendelt leállás határideje, a cégvezetés azonban ismét szabadságolta a munkavállalókat. Közben a pénzügyi nehézségekkel küzdő cégcsoport igazgatósága jelezte, hogy kedden döntenek a további lépésekről.

Magyarországra települ az Acer

Csehországból Magyarországra telepíti az asztali gépek összeszerelő üzemét a tajvani Acer. Az elektronikai cég magyarországi marketing és pr vezetője megerősítette az erről szóló sajtóinformációkat, de részleteket nem mondott a tervezett beruházásról. Szalay Balázs arról sem kívánt beszélni, hogy miért döntöttek a költözés mellett.

Nemzetközi repülőteret építenek Székesfehérváron

Megkezdődhet a Székesfehérvár melletti Alba Airporton a nemzetközi repülőtér építése, miután megkapták a jogerős létesítési engedélyt - közölte a légikikötő egyik tulajdonosa. A létesítmény - amelyet a tervek szerint 2010 első félévében nyitnak meg - elsősorban fapados és charter repülőgépeket szolgál majd ki. Az Alba Airport lehet Ferihegy után az ország második legnagyobb repülőtere.

Szerdától olcsóbb az üzemanyag

Csökkennek az üzemanyagárak szerdán - közölte a portfolio.hu elemzője. Takács Szabolcs az InfoRádióban elmondta: a benzin 8 forinttal, a gázolaj 4 forinttal lesz olcsóbb. A benzin országos átlagos ára így újra 300 forint körül alakul, míg a gázolajé 308 forint lesz.

Magyarországra nem került kínai tejpor

Kínában a melamin-botrány miatt lemondott posztjáról az élelmiszerbiztonsági hivatal vezetője. Az ázsiai országban eddig 4 csecsemő halálát okozta a szennyezett tejpor, 13 ezer gyereket kórházban ápolnak, a fertőzöttek száma több mint 54 ezer. A hongkongi kormány korábban bejelentette: kis mennyiségű melamint találtak a Nestlé egyik tejkészítményében. Suhajda Krisztina, a svájci cég magyarországi leányvállalatának kommunikációs igazgatója az InfoRádióban elmondta: Kínából sem tápszert, sem alapanyagot nem importálnak Európába, ezért az itt kapható termékek teljesen biztonságosak.

Aszo Taro lesz a japán kormányfő

Japánban Aszo Taro volt külügyminisztert választotta meg pártelnöknek és miniszterelnök-jelöltjének a kormányzó jobboldali Liberális Demokrata Párt. A szavazáson a politikai erő parlamenti képviselői és a helyi alapszervezetek tagjai vettek részt. A várakozások szerint a 68 éves konzervatív politikust választja meg a japán parlament a lemondott Fukuda Jaszuo miniszterelnök utódjának.

478 karátos gyémántot találtak

A világ egyik legnagyobb tiszta gyémántját találták meg Lesotho egyik bányájában. Antwerpeni szakértők szerint a szinte teljesen hibátlan, 478 karátos, különleges színű kőből lehet a történelem legnagyobb D színű - a legtisztább fehér - csiszolt gyémántja.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent hozzá van szokva a jegybankok elleni vakmerő fogadásokhoz. Korábban a Soros Fund Managementnél dolgozott – annál a fedezeti alapnál (hedge fund), amely az 1992-es fontválság idején arról vált híressé, hogy „bedöntötte” a Bank of Englandet. Július végén azonban Bessent az ellenkező irányba fogadott: egy jegybank oldalára állt annak devizája védelmében. Hozzányúlt az Egyesült Államok devizatartalékaihoz, hogy segítse a Bank of Japant (BoJ) a jenvásárlásban, miután a japán deviza 1986 óta először gyengült a dollárral szemben a 163-as szint fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×