Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Lendvai Ildikó az SZDSZ-ről: koalíció nem, együttműködés igen

Lendvai Ildikó arra nem lát esélyt, hogy ismét koalícióra lépjenek az SZDSZ-szel, arra azonban igen, hogy együttműködjenek. Az MSZP frakcióvezetője ezt pénteken Balatonszemesen mondta a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) kétnapos találkozójának zárónapján.

A politikus szerint az adó- és a költségvetési törvényt illető megegyezés nem csak szimbolikusan, hanem valóságosan fontos, és sokkal többről van szó, mint egy kormány sorsa.

Lendvai Ildikó két lehetséges forgatókönyvet vázolt fel, jelezve, hogy az általa "pozitív modellnek" nevezett, a korábbi koalíciós partnerrel megegyezéssel záruló változatnak híve és pártja is erre törekszik.

"Pontosan tudjuk, hogy minden megegyezésnek ára van. Ennek is. De még nagyobb ára lenne annak, ha nem sikerülne megegyezni" - fogalmazott a frakcióvezető, aki a másik, a megegyezés hiányában előállt helyzetről szólva azt mondta, ekkor a kongresszus dönt majd a hogyan továbbról: vagy egy előrehozott választásra vagy a parlamenti többség biztosítására ad felhatalmazást a frakciónak.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×