Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Vakok által olvasható utcanévtáblákat helyeznek el Budapesten

Vakok által is olvasható utcanévtáblákat helyeznek el a jövő héten Budapesten. Az Vakok Állami Intézete rehabilitációs igazgatója szerint a kezdeményezés jó, ám sok vak és gyengénlátó nem tudja olvasni a Braille-írást.

Vakok által is olvasható utcanévtáblákat helyeznek el a jövő héten Budapesten. A csaknem ezer tábla színes, műanyag félgömbökből készül, Braille-írással tüntetik fel az utcák nevét.

Az Vakok Állami Intézete rehabilitációs igazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy jónak tartja a kezdeményezést. Mint mondta, fontos: az akadálymentesítés ne csak fizikai, hanem kommunikációs akadálymentesítést is jelentsen. Ide tartozik az utcanévtáblák kérdése is.

Ugyanakkor, mint kifejtette, a vakokkal ellentétben sajnos a gyengénlátóknak csak egy töredéke tudja olvasni a Braille-írást. Inkább próbálják kihasználni maradék látásukat, és arra támaszkodva tájékozódni.

Lengyel Ingrid attól is tart, kevés helyre kerül vakoknak szánt utcanévtábla. Mint mondta, az ellen pedig nem lehet védekezni, hogy esetleg megrongálják ezeket.

Az igazgató arra is rámutatott, hogy a vidéki kommunikációs akadálymentesítés még gyerekcipőben jár.

A mostani nagy könnyítés, de csak az első lépés. Sok tennivalónk van még - szögezte le Lengyel Ingrid.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×