Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
325.42
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Utolérhetjük Európát

A Népszabadság írása szerint utolérhetjük Európát - már ami a közlekedésbiztonságot illeti. 2010-re Magyarország teljesítheti vállalását, és 2001-hez képest harmadával csökkentheti a közlekedési balesetek halálos áldozatainak számát.

Az ORFK még a KRESZ átfogó módosítása előtt szeretne megváltoztatni néhány KRESZ-szabályt: kötelezővé kívánja tenni például azt, hogy a lámpával nem védett zebrák előtt harminc kilométeres óránkénti sebességre lassítsanak a sofőrök.

Áru hamis megjelölése és jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt a napokban vádat emelt az ügyészség a Traubi üdítőitalokat hosszú éveken keresztül hamisító Salamon Berkowitz és egyik üzlettársa, Szabó Gábor ellen - értesült a Magyar Nemzet. A vád szerint a Berkowitz-féle Traubi Hungária Zrt. 2005 és 2007 között több mint 3,5 millió olyan üdítőitalt állított elő, amelynek címkéje, illetve magának a palacknak a megjelenése sértette az eredeti termék védjegyeit.

Egy hamarosan életbe lépő tárcaközi egyezménynek köszönhetően Ausztriában is feldolgozható lesz a soproni borvidékről származó szőlő - tudta meg a Napi Gazdaság. Az egy borpiaci évre szóló megállapodás lehetővé teszi, hogy a határon túl az e szőlőből előállított minőségi borokat soproni borként forgalmazzák majd.

A Világgazdaság arról ad tájékoztatást, hogy az Economist Business Alliance jelentéséből kiderül: Magyarország nem javított az információtechnológiában elfoglalt globális pozícióján. Továbbra is a középmezőnyben, a 28. helyen áll az ország.

Módosítja a parkolási rendeletet a főváros. A kerületi önkormányzatok javaslatai értelmében több helyen is bővül majd a fizető parkolási zóna, ha a Közgyűlés is jóváhagyja a javaslatot - olvasható az index.hu internetes oldalon.

Az elmúlt hetek részvénypiaci zuhanásával párhuzamosan történelmi mélypontokra csökkentek az árazások szerte a világon, azaz a részvénypiaci befektetések olcsónak tűnnek. A profit várakozások azonban elkezdtek csökkenni, márpedig az árfolyamokat elsősorban a nyereségkilátások határozzák meg - közli a portfolio.hu.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×