Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Gyurcsány nem érti, mi érdeke az SZDSZ-nek utat nyitni Orbánnak

A miniszterelnök nehezen látja be, mi érdeke lenne a liberálisoknak utat nyitni egy olyan politikához, amit Semjén és Orbán neve fémjelez. Gyurcsány Ferenc erről internetes naplójában írt kedden.

A kormányfő szerint a kormánykoalíción kívüli parlamenti együttműködés azt jelenti, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége szabadon dönthet arról, mely kérdésekben nyújt támogatást a kormánynak és melyekben nem. "Ez esetben helytálló okoskodás, hogy kormányon kívül nagyobb lehet a befolyása, hiszen ténylegesen a szavazataikon múlhat egyik vagy másik kérdés eldöntése."

"De ha a távolódás odáig megy, hogy utat nyit a Fidesz vezette jobboldalnak, akkor azzal olyan politika érvényesítéséhez nyújtanának lehetőséget, amelynek sem filozófiájával, világlátásával, kultúrájával, sem konkrét szakpolitikai álláspontjaival nem értenek egyet, mi több, nem egyszer a két álláspont tűz és víz" - fogalmazott a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc azt írta, hogy ha van igazi távolság szakpolitikai kérdésekben, akkor az a "Semjén-féle jobboldal" és a szabad demokraták között van. Nem könnyen látom be, mi érdeke lenne a liberálisoknak utat nyitni egy olyan politikához, amit Semjén és Orbán neve fémjelez" - hangsúlyozta.

Az MDF belefér a demokratikus középbe

A miniszterelnök szerint Európa és nemzet dolgaiban a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontja meglehetősen közel van egymáshoz. "Úgy is mondhatnánk, hogy a liberális demokrácia pártján állunk, patrióta européerek vagyunk, és borsódzik a hátunk a tekintélyelvű allűröktől, a primitív antikapitalizmustól, a bezárkózásra hajlamos nacionalizmustól."

Gyurcsány Ferenc úgy látja, nem volt szükségszerű, hogy a magyar politikai élet "éppen így és ennyire világosan kétfelé hasadjon, de nagyobb részt ez történt". Szerinte mindezek nem csak az MSZP és az SZDSZ közös gondolkodását mutatják, hiszen változatlanul ide sorolja az MDF-et is. "Egyfajta demokratikus közép az, amiről én beszélek, alapvetően modernizációs karakterrel."

A miniszterelnök szerint ezzel szemben áll a Fidesz által integrált jobboldal. "Mentalitásban, gondolkodásban nagyon messze attól, amilyennek mi gondoljuk Magyarországot. Hozzáteszem, ez önmagában egyáltalán nem lenne baj, amennyiben nem társulna a jobboldal részéről azzal a magatartással, amely szerint, aki nem úgy gondolkodik, mint ők, az hazaáruló, nemzetvesztő bitang és nincsen helye a nemzeti, a politikai közösségben."

Gyurcsány Ferenc szerint ettől mély az árok, nem attól, hogy másképpen gondolkodunk, hanem attól, ha valaki azt mondja, ha te nem vagy olyan, mint én, akkor nincs helyed a nemzeti közösségben.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×