Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Fidesz: Nyakó és Ujhelyi démonizál az MSZP-ben

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc vagy eltávolítja az MSZP-ből Nyakó Istvánt és Ujhelyi Istvánt erdélyi szereplése miatt, vagy ha nem, akkor elismeri: a szocialisták eddig is démonizáltak kampányaikban - mondta Balsai István fideszes képviselő.

Ezt a két politikust el kell eltávolítani az MSZP-ből, hiszen Nyakó István és Ujhelyi István démonizálásra, hazugságokra és megfélemlítésekre buzdítja a választásokban résztvevő pártaktivistákat - mondta Balsai István sajtótájékoztatón.

A Magyar Nemzet keddi számában számolt be arról, hogy Nyakó István, az MSZP szóvivője kampánystratégiákról tartott a múlt héten előadást a romániai Nagyváradon és többek között a szavazatok megszerzésének módszereiről és az ellenségkeresés kommunikációs szerepéről beszélt múlt héten a Magyar Ifjúsági Értekezlet akadémiáján. A lap arról is beszámolt, hogy Ujhelyi István, az MSZP alelnöke a többesélyes magyarországi politikai helyzetről tartott előadást ugyanezen a rendezvényen.

A Fidesz szerint már az MSZP is beismerte, hogy nem lehet elkerülni az előrehozott választásokat, ezért a szocialista párt megkezdte kampányát.

Balsai István felidézte Nyakó István Nagyváradon mondott szavait, amely szerint "ha szavazásra akarjuk bírni az embereket, ellenséget kell keresni, ha nincs, akkor démonizáljunk valakit, mert ma már csak ettől mennek el az emberek voksolni".

A másik idézet Nyakó Istvántól a fideszes politikus tolmácsolásában így hangzott el: "Minden szavazat számít. Az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki".

Mint az ellenzéki képviselő elmondta, az MSZP választási kampányaiban visszatérően lehet találkozni hasonló megnyilvánulásokkal. Szerinte 2002-ben már lehetett tapasztalni a démonizálásra épített kampányt, amikor Kövér László szavait forgatták ki és született meg az úgynevezett köteles beszéd, majd - folytatta - 2004-ben Tóbiás József és Ron Werber mondta azt, hogy nem számít, milyen trükköket vetnek be a kampányban, legfeljebb kifizetik a bírságot. Ezt követően 2006-ban a szocialisták már tudatosan hazugságra építették kampányukat - jegyezte meg a Fidesz politikusa.

Balsai István megdöbbentőnek nevezte azt is, ahogyan Nyakó István reagált a kijelentésével kapcsolatban megjelent hírre, hiszen - idézte a politikus a szocialisták szóvivőjét - az elmondottak csak Romániára érvényesek.

A velünk szomszédos ország gyakorlóterep lehet az ilyen piszkos választási kampányhoz? Ezt így meg lehet csinálni? - tette fel a kérdést az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. A Fidesz szerint az MSZP újra hazugságra, démonizálásra és megfélemlítésre fogja alapozni kampányát és, mint Balsai István fogalmazott, ezúttal sem fog számítani, hogyan szerzik meg a szavazatokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×