Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
324.97
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

ÁSZ: túlszabályozott, de joghézagok is akadnak a közbeszerzési törvényben

A 2003-ban született új közbeszerzési törvényben a túlszabályozottság és a joghézagok együttesen vannak jelen, emiatt a jogalkalmazók számára nehezen átláthatók a szabályok, és bürokratikus a közbeszerzés. Ezt állapította meg az Állami Számvevőszék a közbeszerzési rendszer működésének ellenőrzési jelentésében.

Jelenleg nincs kiforrott, központi koncepciója a nemzeti közbeszerzési politikának és a közbeszerzési rendszer fejlesztésének - állapította meg az Állami Számvevőszék. A szervezet elnöke az InfoRádiónak elmondta: ennek létrehozását, valamint az ahhoz kapcsolódó állami feladatok kormányzati felelősének kinevezését javasolják.

A 2003-ban született közbeszerzési törvény vizsgálata során az ÁSZ azt is megállapította, hogy az meglehetősen bürokratikus, a szabályozás nehezen átlátható. Ezt jelzi az is, hogy a hatályba lépése óta többször kellett módosítani - közölte Hudik Zoltán.

Az ÁSZ többek között a közbeszerzési rendszer fejlesztésének irányaira vonatkozóan fogalmazott meg javaslatokat, ezen belül azt, hogy a kormány kiemelten foglalkozzon az elektronikus közbeszerzéshez kapcsolódó állami feladatok tekintetében a kormányzati felelősséggel és a hatásköri illetékességgel - magyarázta a szervezet alelnöke.

Az Állami Számvevőszék emellett egy olyan monitoring rendszer létrehozását szorgalmazza, amely alkalmas a közbeszerzési rendszer eredményességének, hatékonyságának a mérésére. A monitoring rendszer egyúttal feltárná a közbeszerzési szabálytalanságokat és a korrupciós kockázatokat is.

A jelentés elemzi, hogy miért lenne szükség a teljes körű e-közbeszerzés megteremtésére - írta a távirati iroda. Jelenleg nincs az e-közbeszerzés átfogó koordinálásának felelőse. A munka túlmutat a szűken vett közbeszerzésen, hiszen az elektronikus kommunikációt nem csak az ajánlatkérők, ajánlattevők és a hatóság között kell megteremteni, hanem be kell kapcsolni abba a bíróságot is.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×