Infostart.hu
eur:
385.2
usd:
331.45
bux:
121716.94
2026. január 16. péntek Gusztáv

Megkezdték a kiürítést a ferencvárosi bomba miatt

Megkezdték kedden 9 óra előtt Budapest IX. kerületében annak a körzetnek a kiürítését, ahol előző nap kéttonnás második világháborús bombát találtak egy régi malomépület bontásakor. Egy kilométeres körzetben minden utat lezárnak, a lakosságot kitelepítik, az akcióban mintegy 500 rendőr, polgárőr, katasztrófavédelmi szakember vesz részt. A BKV nem számít káoszra.

A rendőrség hangosbeszélőkön értesíti a lakókat arról, hogy merre tudják elhagyni a területet. Az akcióban 500 rendőr, polgárőr, katasztrófavédelmi szakember vesz részt.

A Vaskapu és a Tóth Kálmán utca kereszteződésében talált bomba környezetében éjjel nem folyt munka, a környéket a rendőrség biztosította, így a kerület és a főváros lakosai nyugodtan tölthette az éjszakát.

Bánsághi Tamás, Ferencváros alpolgármestere elmondta, hogy a kiürítésre váró körzetben mintegy 16 ezer embernek van bejelentett lakcíme, ebből mintegy kétezer ember 60 éven felüli. Az egy kilométeres körzetbe eső kórházakat, így a Szent László és a Szent István kórházat, valamint a kardiológiai intézetet értesítették, de a kiürítés a kórházi épületeket nem érinti, viszont a Mester utcában lévő rendelő kedden nem fogad beteget, zárva lesz. Arra kérték a kórházak vezetését, ha súlyos beteg érkezik hozzájuk, fogadják, de a nagyobb műtéteket lehetőleg halasszák el.

Béres László, a IX. kerületi rendőrkapitányság vezetője a távirati irodával közölte: kedd reggel 9 órakor kezdődik az egy kilométeres körzetben a kiürítés. Az akcióban 300 rendőr mellett polgárőrök, tűzoltók, polgári védelmi szakemberek is segítséget nyújtanak.

Benkovics Zoltán dandártábornok, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság vezetője közölte: a Telepy utca 17. és a Bakáts tér 12. szám alatt található két általános iskolában befogadó helyeket alakítanak ki, ahol 200-200 ágyat is biztosítanak az oda betérőknek. A polgári védelem emberei reggel 8 órára kiszállítják az ágyakat és a takarókat, valamint ásványvizet is biztosítanak az oda betérőknek. A befogadó helyeken, az orvosok mellett, pszichológusok is lesznek, hogy szükség esetén segítséget tudjanak nyújtani.

Azokat a fekvő betegeket, akik nem tudják elhagyni otthonaikat, a mentők egy napra kórházba szállítják, és erre a célra 200 ágyat biztosítanak. A mentőszolgálat tíz autója segít a betegek szállításában.

Azok az emberek, akik a kiürítéssel kapcsolatban érdeklődnének, a 217-0763, és a 217-1609 ügyfélszolgálati telefonszámokon kaphatnak bővebb felvilágosítást.

Csehné Lődi Anikó, a védelmi iroda vezetője arra kérte a lakosokat, hogy kedden, a kiürítést megelőzően pénzt, igazolványt és gyógyszereket vegyenek magukhoz.A védelmi bizottság ülésén a BKV szakembere azt mondta, a fővárosi közlekedési társaság biztosítja a lakosság zavartalan kiköltöztetését, és külön buszokat is biztosítanak majd. A szakember véleménye szerint szakszerű tervezéssel el tudják kerülni, hogy káosz alakuljon ki a főváros tömegközlekedésében.

A tűzszerészek tájékoztatása szerint a reggel kilenc órakor kezdődő területzárás várhatóan késő estig tart. Amennyiben a robbanószerkezet hatástalanítása megtörténik, és a területet hamarabb megnyitják, a sajtón keresztül értesítik a lakosságot.

Oszvári István, a kerület jegyzője az MTI-vel közölte: a zárás a Ferenc körutat és a Petőfi hidat nem érinti, de a hídlejáróknál nem lehet majd lekanyarodni. A zárás az Illatos út - Soroksári útig tart, Csepelről a Kvassay utat teljesen lezárják, a Belváros felé nem lehet majd közlekedni. Tömegközlekedés 11 óráig lesz a lezárt területen annak érdekében, hogy az emberek biztonságban elhagyhassák ezt a részt.

A BRFK közlése szerint a kitelepítés a Ferenc körút Boráros tér felöli oldala - Tűzoltó utca - Fehérholló utca - Könyves Kálmán körút - Koppány utca - Kvassay út bevezető szakasza - Lágymányosi híd budai hídfő - Egyetemi Központ első épületsora és a Boráros tér által körülhatárolt területen lakókat érinti majd.

A közlekedési korlátozás az Illatos út - Soroksári út - Boráros tér - Ferenc körút - Üllői út által körülhatárolt területet érinti úgy, hogy a Petőfi híd, a Ferenc körút, az Üllői út és az Illatos út mindkét irányból igénybe vehető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×