Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Magyarországon nincs lombikbébi-turizmus

Nem érinti Magyarországot a lombikbébi-turizmus - mondta el az InfoRádiónak a Budai Meddőségi Intézet vezetője. Míg a nyugat-európai országokban jelentős azoknak a pároknak a száma, akik külföldön jelentkeznek lombikbébi programra, a magyar párok közül csak kevesen választják a kinti klinikákat.

Nincs arról statisztika Magyarországon, hány külföldi pár vesz részt Magyarországon mesterséges megtermékenyítési programban - mondta az InfoRádiónak a Budai Meddőségi Intézet vezetője, aki szerint ilyen célból csak kevés pár érkezik az országba.

Koncz János hozzátette: a programba kerülés az Egyesült Államokban 10 ezer dollárba, Nagy-Britanniában pedig 5 ezer fontba (1,5 millió forint) kerül, míg Magyarországon ennek költsége 2000-2500 euró (460-580 ezer forint), amely tartalmazza a kezelés és a gyógyszerek árát is.

A megtakarítás nagynak tűnhet ugyan, ám az utazás, a kivizsgálás és a szállás költségei is jelentősek. Ráadásul, ha a páciensnél szövődmények lépnek fel, kórházba kerül, és azért is fizetnie kell - magyarázta a szakértő.

Hanganyag: Molnár Szilvia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×