Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Moszkva tér: negyven eljárás indult feketemunkások és illegális árusok ellen

Sikeresnek értékelte a II. kerület polgármestere a Moszkva tér "megtisztítására" tett erőfeszítéseket. Másfél hónap alatt mintegy 40 eljárást indítottak feketemunkások és illegális árusok ellen a téren járőröző rendőrök és a helyi közterület felügyelők - közölte Láng Zsolt (Fidesz) polgármester vasárnapi sajtótájékoztatóján Budapesten.

A polgármester elmondta: már az első két héten sikerült elérnie a kerület hét közterület felügyelőjének, hét polgárőrének és két rendőrének, akik a téren teljesítettek szolgálatot, hogy eltűnjenek a feketemunkások, az emberkereskedők és az illegális árusok. Az akció alatt előállításra, áruelkobzásra is volt példa - tette hozzá.

Láng Zsolt úgy fogalmazott, hogy visszaadja a forgalmas terület rendben tartását azoknak, akiknek ez egyébként a feladata lenne, hiszen a tér bizonyos részei a Fővárosi Önkormányzathoz, a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, a BKV-hoz és a FKF Zrt.-hez tartoznak.

"Úgy látszik, hogy a rend fenntartásához csak akarat kell, arra kérem a Fővárosi Önkormányzatot, hogy napi 9 ezer forint ráfordítással ezután maga gondoskodjon erről" - mondta a polgármester, aki hangsúlyozta, hogy a kerületnek nincsenek erőforrásai, hogy huzamosabb ideig maga végezze el a feladatot, ami nem is az ő dolga lenne.

Az akció mintegy ötmillió forintjába került az önkormányzatnak.

A budai kerület június elején önként vállalta, hogy szigorúan ellenőrzi a Moszkva teret. A polgármester akkori sajtótájékoztatóján aggályosnak nevezte, hogy bár a Moszkva tér rehabilitálását korábban minden érintett - a kormány és fővárosi vezetés mellett az I., II. és a XII. kerületi önkormányzat is - szükségesnek látta, sőt 2006-ban még látványtervek is készültek a tér megújításáról, azóta semmi nem történt.

Az átépítés megkezdésére, melynek költsége hozzávetőleg 30 milliárd forint, a közeljövőben nincs is remény, mert az sem a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben, sem a főváros terveiben nem szerepel - mutatott rá Láng Zsolt.

Megjegyezte, Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes és Demszky Gábor főpolgármester 2006-ban még azt ígérte, hogy 2009-re elkészül a felújított Moszkva tér.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×