Infostart.hu
eur:
363.6
usd:
314.67
bux:
148483.89
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Advertum-ügy: elsőként Veres János pénzügyminisztert kívánják meghallgatni

Elsőként Veres János pénzügyminisztert kívánják meghallgatni az Advertum Kft. ügyében. Az Országgyűlés kulturális és sajtó, illetve sport és turisztikai bizottsága együttes ülésének összehívását kezdeményezi a Fidesz, hogy az Advertum Kft. hitelfelvételéhez adott kormányzati kezességvállalás körülményeiről tájékozódjon.

Az Országgyűlés kulturális és sajtó, illetve sport és turisztikai bizottsága együttes ülésének összehívását kezdeményezi a Fidesz az Advertum Kft. hitelfelvételéhez adott kormányzati kezességvállalás ügyében.

Bánki Erik, a sportbizottság elnöke azt mondta: elsőként Veres János pénzügyminisztert kívánják meghallgatni.

Hangsúlyozta: a Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy vonja vissza a határozatot, és ne próbáljon meg közpénzekből szocialista érdekeket szolgáló médiahálózatot kiépíteni. A Pénzügyminisztérium korábban az ellenzéki párt kifogásaira azt közölte: a rendelettel segítséget nyújthatnak ahhoz, hogy ne kelljen felszámolni a magyar futball meghatározó klubjait.

Az Advertum Kft. a kormány kezességvállalása mellett 5,2 milliárd forint hitelhez juthat; a pénzből törleszti a cég a Profi Liga Kft. 3,1 milliárdos adósságát, 2,1 milliárdot pedig befektet egy országos médiarendszer kiépítésébe és működtetésébe.

A pénteki egyeztetésen nem született megállapodás arról, hogy a profi futballklubok átadják-e marketing- és reklámjogaikat a Kft.-nek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

A miniszterelnök napirend előtt felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése. Baka András az egyedüli hivatalos államfőjelölt, akit kedden meg is választhatnak, hétfői adat szerint rekordtöbbletet hozott a költségvetés júliusban, távozhat a legfőbb ügyész, újra itt a hőségkupola, elindulhat hétfő este még egy turbina a paksi atomerőműben – volt miről beszélnie Magyar Péternek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Óvatos kereskedéssel indul a hét a devizapiacokon, miután a gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok a múlt héten kéthavi mélypontra lökték a dollárt, amely hétfő reggel már kissé korrigált. A befektetők most elsősorban a közel-keleti feszültségeket, az emelkedő olajárat és a héten érkező amerikai inflációs adatokat figyelik, miközben a piac már csak 44 százalékos esélyt áraz egy szeptemberi Fed-kamatemelésre az egy héttel korábbi 67 százalékkal szemben. A forint enyhe erősödéssel kezdte a napot, de délre elfogyott a lendület az iráni háborúról szóló eszkalációs aggodalmak miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×