Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
320.64
bux:
151293.97
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

"Kegyelmet nem kérek" - hallgassa meg Nagy Imre utolsó beszédét!

Digitalizálták a Nagy Imre és társai ellen indított per teljes írásos dokumentumállományát, egy 70 perces propagandafilmet és több mint 70 órányi hanganyagot. A Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese szerint a hanganyagok alapján pontosabban lehet értelmezni a per körülményeit és hangulatát.

Szabó Csaba elmondta: a per teljes iratanyaga majdnem 27 ezer oldalt tesz ki, erről 70 órányi hanganyag van a levéltár birtokában, valamint egy 70 perces propagandafilm.

Mindez a történészek számára 1990 áprilisától hozzáférhető, a nyilvánosság azonban csak akkor hallhatja, ha a perben résztvevők hozzátartozói hozzájárulnak ehhez - közölte Szabó Csaba, hozzátéve: a dokumentum még a kutatók számára is tartogat újdonságokat, hiszen egyes részeit a Belügyminisztérium munkatársain kívül még senki sem hallotta. Ilyen például Szilágyi József perének hanganyaga.

A felvétel pluszinformációkat szolgáltat a per hangulatáról is, a főigazgató-helyettes szerint ugyanis hallható benne, ahogy a bíró csapkodja az asztalt vagy kiabál, szavaival azonban eddig csak írott formában italálkoztak a kutatók.

A Nyílt Társadalom Archívum és az 1956-os Intézet a per 50. évfordulóján, június 9. és 15. között egy alkalommal lejátssza az akkori események hanganyagát a nyilvánosságnak. Az egy hétig tartó eseménysorozatot a Nyílt Társadalom Archívumban tartják, ahol kegyeleti aktusként hangzik el szóról szóra a tárgyalás szövege, tehát történészi kommentárt nem fűznek hozzá.

A Nagy Imre-per hanganyagának nyilvánosságra hozatalát eddig az adatvédelmi törvény egyes passzusaira hivatkozva tagadta meg a Magyar Országos Levéltár. Ezért a közeledő 50. évforduló miatt, a Nyílt Társadalom Archívum vezetője, Rév István és az 1956-os Intézet főigazgatója, Rainer M. János felhívást tett közzé, hogy a történész kollégák aláírásukkal segítsenek az esemény létrejöttében. A felhívást a történésztársadalom 45 képviselője írta alá.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×