eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Az MSZP nem hagyja zsarolni magát

A szocialista platformok kiállnak Gyurcsány Ferenc mögött, még akkor is, ha az SZDSZ-szel egy új kormánykoalíció megkötésének feltétele miniszterelnök-csere lenne - írja a Népszabadság. Kiss Péter kancelláriaminiszter, a Baloldali Tömörülés elnöke már a kérdést is elhárította.

A kancelláriaminiszter a kérdésre, azt válaszolta: "Ha az ország érdekéből indulunk ki, szerintem együttműködésre vagyunk ítélve, a kérdés tehát önmagában félrevezető"! Baja Ferenc, a Szocialista Platform elnöke dezinformációnak tartja a kérdést, Mesterházy Attila, a Harmadik Hullám Platform elnöke szerint nehéz eligazodni a szabad demokrata elnökjelöltek álláspontjai között, így felesleges a miniszterelnök személyét illető felvetésekkel foglalkozni.

A Magyar Nemzet szakemberekre hivatkozva azt írja, hogy egyre gyakrabban fordul elő: koraszülött gyermekeket távoli, akár 100-150 kilométerre lévő kórházba kell szállítani, mert máshol nem tudnak nekik helyet biztosítani. A szaktárca szerint azonban nem igaz, hogy rendszeres férőhelyhiány lenne. "Éjszaka kaptam a telefonhívást az Egészségügyi Minisztérium ügyeletéről, hogy tegyünk valamit, ürítsünk ki egy ágyat, mert nincs Budapesten hely a koraszülöttekre szakosodott osztályokon" - mesélte a Semmelweis Egyetem adjunktusa. Elmondta, az elmúlt napokban többször előfordult, hogy Kiskunhalasról szállítottak újszülöttet a majd' 150 kilométerre lévő fővárosba, mert a szegedi-kecskeméti régióban sehol sem tudták fogadni.

Megjelent a BKV etikai kódexe, amelyet a vezetés a cég alkotmányának tart - olvasható az index.hu-n. A füzet szerint a cég minden munkavállalója, "köteles munkáját úgy végezni, hogy az az utasok megelégedésére szolgáljon". A vékony füzetet az ellenőröknek és a biztonsági őröknek is kiosztják, akikre egyébként idén hivatalosan négyszáz panasz érkezett az utasoktól. Ebből száz volt jogos a BKV szerint.

A Világgazdaság cikke szerint két, egymásra épülő időszakban gondolkozik a Fidesz elnöke pártja választási győzelmét követően: az első másfél-két éves "válságkormányzás" alatt a fenntartható egyensúly és növekedés pénzügyi-költségvetési feltételeit teremtené meg egy a gazdasági-pénzügyi szereplőkből álló csapat. A következő periódust 10-12 évre tervezik, és a humánerőforrásra, a gazdaságfejlesztésre helyeznék a hangsúlyt. Az ötlet nem új, 2006-ban már játszottak a válságkezelő-szakértő kormány gondolatával. Orbán Viktor egy esetleges kabinet tagjairól nem beszélt, a lap azonban úgy tudja, Bod Péter Ákos és Járai Zsigmond jegybankelnökök is helyet kapnának benne, utóbbi talán kormányfőként.

A vám- és pénzügyőrség megtalálta a módját annak, hogy miként ellenőrizhető könnyen, hogy azok a magyar állampolgárok, akik szlovák rendszámú kocsikat használnak, életvitelszerűen élnek-e Szlovákiában - írja a Napi Gazdaság. Az országos vámparancsnok a lapnak azt mondta, a szlovák vámigazgatás a magyar társhatóság kérésére 1902 magánszemély és további 3700 jogi személy adatait vizsgálja, akik szlovákiai tartózkodási címmel, illetve telephellyel rendelkeznek.

Több pénzügyi finanszírozó is egymásra licitálva kínálja a televíziós reklámokban és az értékesítési csatornákon keresztül a könnyen felvehető, gyorsan hozzáférhető kölcsönöket - olvasható a penzcentrum.hu-n. Ezek a pénzügyi vállalkozások a rendkívül kockázatos kihelyezéseket a lakáshiteleknél és a személyi kölcsönöknél sokkal magasabb teljes hiteldíj-mutató mellett kínálják. A pénzügyi portál a három számjegyű hiteldíj-mutató nyomában utánajárt annak, hogy mi lehet az oka az óriási eltérésnek, ennyivel többet kell visszafizetni vagy a számok megtévesztők?

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×