Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
314.46
bux:
148477.3
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

A magyar focit vagy az MSZP-t akarják megmenteni?

A szocialisták saját médiabefolyásukat akarják erősíteni azzal, hogy a futball-médiahálózat kiépítésével megbízott Advertum Kft. a kormány kezességvállalása mellett 5,2 milliárd forintos hitelhez juthat - mondta a Fidesz alelnöke. A Pénzügyminisztérium szerint a rendelet megmentheti a magyar futball meghatározó klubjait.

Varga Mihály szerint az MSZP belátta, hogy előre hozott választások lesznek, elindította saját kampányát, ezért döntött arcátlan módon milliárdok kifizetéséről. A fideszes politikus úgy véli: ezt a zűrös médiavásárlást futballal próbálják álcázni.

A párt alelnöke szerint aggályos az ügy, mert az Advertum Kft. a kormány kezességvállalása mellett 5,2 milliárd forint hitelhez juthat, úgy, hogy ebből törleszti a Profi Liga Kft. 3,1 milliárdos adósságát, 2,1 milliárdot pedig befektet egy országos médiarendszer kiépítésébe és működtetésébe.

Varga Mihály nehezményezte, hogy a kormány 3,1 milliárd forintos kezességet vállal egy magáncégnek, hogy az kifizesse más APEH tartozását, és azt is, miért kell egy szereplőt közbeiktatni, amikor közvetlenül a liga is kaphatná a hitelt.

Az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere emlékeztetett arra, hogy 2001-ben a kormány 8,3 milliárd forintot biztosított a magyar futball akkori szereplőinek, ebből 3,1 milliárd forint kötvénykibocsátás keretében a hivatásos ligához került, ezzel a profi klubok helyzetét próbálták meg kölcsönökkel stabilizálni. Ezt a pénzt a klubok többsége azonban felélte, így a liga csak a kamatokat tudta törleszteni, a 3,1 milliárd az APEH-nél vár végrehajtásra.

Visszafelé mutatnak

A Pénzügyminisztérium közleményben azt írja, hogy az Orbán-kormány vállalt egy olyan kötvénykibocsátást, amelyről tudható volt, hogy a magyar futball képtelen a visszafizetésre, és ismét az államnak kell segítenie.

A pénzügyi tárca kitért arra is, hogy a magyar futball meghatározó klubjai megmentéséért döntött a kormány a kezességvállalásról. Egyelőre nem született megállapodás az egyesületek között arról, átadják-e a reklámjogaikat az Advertumnak, amely a nyíregyházi és a diósgyőri klub marketingjogait is birtokolja.

Eközben kiderült, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség 1,4 milliárd forintos hitelt kap a Magyar Fejlesztési Banktól a telki edzőközpont felépítéséhez. Az MLSZ korábban az OTP-vel állt kapcsolatban, de a pénzintézet visszalépett a hitel folyósításától. A beruházás összköltsége 2,4 milliárd forint, a nemzetközi és az európai szövetségtől mintegy 800 milliós támogatás érkezik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×