Infostart.hu
eur:
361.53
usd:
315.19
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Fodor: A kisebbségi kormányzás a gúzsba kötöttséget jelenti

A szabad demokraták ügyvivője szerint egy új alapokra helyezett, új szereplőkkel létrejövő MSZP-SZDSZ koalícióra lenne szükség. Fodor Gábor az InfoRádiónak azt mondta: az ország érdeke, hogy cselekvőképes kormány működjön, személyi kérdésekről azonban egyelőre még korai beszélni.

Az SZDSZ-nek a továbbiakban ellenzéki pártként kell viselkednie, ugyanakkor konstruktívnak kell lennie: mérlegelés után, a tartalom alapján kell döntenie arról, hogy támogat-e egy adott kérdést vagy sem - mondta az InfoRádiónak Fodor Gábor szabad demokrata ügyvivő.

A politikus közölte: az SZDSZ előtt három út áll, a pártnak pedig azt kell választania, amely az ország érdekét szolgálja. A lehetőségek között szerepel a kisebbségi kormányzás, az előrehozott választás és egy új alapokon létrejövő politikai együttműködés.

A kisebbségi kormányzás a gúzsba kötöttséget jelenti, így ez nem szolgálhatja az ország érdekét - véli Fodor Gábor. A politikus szerint az előrehozott választás sem megfelelő megoldás, hiszen előfordulhat, hogy valamelyik politikai erő kétharmados többséget szerez, ez pedig nem tenne jót a magyar demokráciának.

Leginkább az lenne a kívánatos, ha új politikai alapon, új szereplőkkel létrejövő együttműködés alakulna ki a pártok, az SZDSZ és az MSZP között - hangsúlyozta a szabad demokraták ügyvivője.

Az ország érdeke elsősorban az, hogy cselekvőképes kormánya legyen - jelentette ki Fodor Gábor.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×