Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Még mindig nem tudni, mi lesz a vasúti szárnyvonalak sorsa

A forráshiányos önkormányzatok nem tudják átvenni a MÁV-START Zrt.-től annak a 12 vasúti szárnyvonalnak a működtetését, amelyeket megszüntetni terveznek - mondta a Vasutas Települések Szövetségének elnöke. A MÁV-START szóvivője közölte: még folynak az egyeztetések a mellékvonalak működtetéséről a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és az érintett települések képviselői között.

A közösségi közlekedés megszervezése nem az önkormányzatok, hanem az állam dolga - jelentette ki a Vasutas Települések Szövetségének elnöke az InfoRádióban. Csanádi István elmondta: 2007 decemberében tudták meg, hogy idén 38 vasúti szárnyvonalat szüntetnek meg, 12-t május elsejével, míg a többit az év végén.

A mezőhegyesi polgármester szerint nincs olyan épeszű településvezető, aki elvállalná egy ilyen, bezárásra ítélt szárnyvonal fenntartását, az önkormányzatok kétharmada ugyanis forráshiányos, így ez öngyilkos vállalkozás lenne.

Az érintett települések nem a szárnyvonalak működtetésére, hanem annak részfeladataira vállalkoznának: közmunkaprogramok keretén belül a vasúti pálya karbantartásában segédkeznének, megszerveznék az állomások mellékhelyiségeinek meszelését, tisztítását - közölte a Vasutas Települések Szövetségének elnöke.

Az érintett önkormányzatok egyelőre nem kaptak értesítést arról, hogy 12 szárnyvonal valóban megszűnik május 1-jétől, ezért Csanádi István abban bízik, hogy a döntést még átgondolják az illetékesek. A mezőhegyesi polgármester úgy tudja, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium még nem készült el a vonalbezárások hatástanulmányának értékelésével.

Ha egy ilyen horderejű döntést anélkül hoznak meg, hogy nem vizsgálják alaposan, milyen hatása van a helybeliek életére, az azt jelentené, hogy semmibe veszik az ott lakókat - mondta Csanádi István, aki nem tartja korrektnek, hogy még értesítést sem kaptak arról, mi fog történni. Az emberek egyelőre nem tudják, mivel közlekedhetnek a továbbiakban - fűzte hozzá a Vasutas Települések Szövetségének elnöke.

Még nincs végleges döntés

A 12, első körben megszűnő szárnyvonal esetében május 31-ig él a MÁV-START Zrt. szolgáltatói szerződése, így ezeken a szakaszokon a következő hónap végéig biztosan járnak még a vonatok - mondta az InfoRádiónak a vasúttársaság szóvivője.

Balogh-Fazekas Anita közölte: még tartanak az egyeztetések a 12 mellékvonal jövőjéről, egyelőre nincs végleges döntés, így nem lehet pontosan tudni, mi lesz a sorsuk.

Az egyeztetéseket nem a MÁV-START Zrt. koordinálja, így a vasúttársaság szóvivője a további 26, korábban bezárásra ítélt szárnyvonal jövőjéről sem tudott konkrétumokat elmondani.

Tájékoztatás nélkül

A Volán Egyesülés vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta: nem tudja, melyik a bezárásra váró 12 mellékvonal, így azt sem, hogyan oldható meg a forgalom átvétele. Saslics Elemér közölte: a cég egyelőre nem kapott tájékoztatást a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól az ügyben.

Bár a GKM 2007. novemberi közleményében az állt: "a vonatközlekedés jövőbeni kiváltására hivatott, új autóbusz menetrendek is már december 9-étől életbe lépnek", Saslics Elemér nem tudta megmondani, hogy felkészültek-e és elegendő kapacitással rendelkeznek-e az új utasok szállítására.

A Volán Egyesülés vezérigazgatója később hozzátette: a GKM közleményében írtak megfelelhetnek a valóságnak, mert lehetséges, hogy a vasútvonalak forgalomáttereléséért illetékesek ismerik a Volán-társaságok kapacitását.

Ha valóban át kell venniük a szolgáltatást, akkor járataik nem a vasútvonalakkal párhuzamosan haladnak majd, hanem a lehető legrövidebb útvonalon kapcsolják majd be hálózatukba a vonatállomásokat - fűzte hozzá Saslics Elemér.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sportigazgató a Vasas-feljutás után: stabil NB II-es büdzséből kellene az élvonalban maradni

Sportigazgató a Vasas-feljutás után: stabil NB II-es büdzséből kellene az élvonalban maradni

Tradíciói miatt a labdarúgó NB I-ben van a Vasas helye, amely három év után jutott vissza az első osztályba és amelynek a bennmaradás lesz a célja 2027-2027-ben – erről beszélt az InfoRádiónak a klub sportigazgatója, Nagy Miklós. A játékoskeretben nagy változás aligha lesz, a szakmai stáb is marad, a költségvetés, amely „alapvetően piaci alapú, és független az aktuális politikai trendektől” sem fog jelentősen növekedni.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. május 24. 13:01
×
×