Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Fűrész: Gyurcsány beszédében komoly taktikai hibák voltak

Mondanivalójukat tekintve Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor egyaránt következetesek voltak, de a kormányfő kommunikációjában volt egy-két súlyos hiba - mondta az InfoRádió által megkérdezett politikai kommunikációs szakértő. Fűrész Gábor kiemelte: a népszavazás biztosan jár majd kormányzati és politikai változással.

A népszavazás tanulsága, hogy az emberek kiállnak az érdekeik mellett, és elmennek szavazni, ha olyan kérdések kerülnek napirendre, amelyek valóban foglalkoztatják őket - vélekedett Fűrész Gábor.

A politikai kommunikációs szakértő az InfoRádiónak kiemelte: komoly politikai helyzet, hogy több mint hárommillió szavazó egy irányba tette le voksát.

Fűrész Gábor szerint Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is következetesen próbált viszonyulni a helyzethez.

A Fidesz elnökének a részéről jó döntés volt, hogy nem kizárólag pártpolitikai síkon értelmezte a helyzetet, hanem arról beszélt, hogy az emberek többsége győzött, ami azt tekintve igaz is, hogy olyan emberek is egyetértettek a díjak eltörlésével, akik pártpolitikai kérdésekben eltérő állásponton vannak.

Taktikai hibák

A kormányfő részéről az volt következetes, hogy már a magas részvételi adatokat látva, de az eredményt még nem ismerve idő előtt bejelentette, hogy a kormány végrehajtja a választói akaratot - fejtette ki a szakértő.

A miniszterelnök beszédében ugyanakkor volt egy-két komoly taktikai hiba - vélekedett.

Fűrész Gábor ezek között említette, hogy első beszédében Gyurcsány Ferenc megzsarolta a választókat azzal, hogy a kormány nem fogja megoldani a kieső bevételek pótlását, ami bosszú azokon, akik leszavazták a politikáját.

A késő esti beszédében elemezte az igennel szavazók motivációit, és arról beszélt, hogy hárommillió ember csak szűklátókörű, pénztárcaféltő motivációból ment el szavazni.

Egy politikusnak nem lenne szabad megengednie, hogy a személyes indulatai átkerüljenek a kommunikációba - hangsúlyozta a politikai kommunikációs szakértő.

"Nem maradhat következmények nélkül"


Horn Gábor nyilatkozata mutatja, hogy a kormánypártok is érzékelik, ez egy nagyon súlyos üzenet a választóktól a koalíció felé, és ez nem maradhat következmények nélkül - emelte ki Fűrész Gábor.

A szakértő szerint elkerülhetetlen, hogy kormányzati és politikai változás történjen a referendum után, még ha most ezt tagadják is a kormánypártok.

Válaszút előtt vana kormány, és fel kell tenni azt a kérdést, hogy a miniszterelnök személye alkalmas-e arra, hogy a 2010-es választásokon nyerjenek vele - vélekedett Fűrész Gábor. Hozzátette: valamint fel kell tenni azt a kérdést is, hogy a neoliberális indíttatású politika fenntartható-e így Magyarországon.

A Fidesz komoly stratégiai válaszút előtt áll, és olyan hiteles politikát kell kiépítenie, ami alternatívát mutat - emelte ki.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×