Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Kiosztották a Pulitzer-emlékdíjakat

Az idén öt újságírónak, valamint az InfoRádió alkotóközösségének ítélték oda a Pulitzer-emlékdíjat. A díjat a magyar származású Fábry Pál és a Magyar Hitelbank Rt. alapította a nyomtatott és az elektronikus sajtó képviselői számára.

A 2007. évi tevékenysége alapján cikk, cikksorozat kategóriában Bódis András, a Heti Válasz belpolitikai rovatvezetője, a tényfeltáró újságírás kategóriában Rajnai Attila kapta az elismerést, aki elsősorban az Élet és Irodalomban publikál.

Rádiós újságírói tevékenységért Zentai Pétert, a Magyar Rádió berlini tudósítóját, képi megjelenítésért Gárdi Balázs fotóriportert díjazták, akinek fotóit rendszeresen közli a Földgömb magazin.

Életművéért Rapcsányi László egykori rádiós újságíró, szerkesztő vehette át az elismerést. Az alkotóközösségnek járó elismerést az InfoRádió kapta.

A díjazottak:

Bódis András 2001 óta munkatársa a Heti Válasznak, 2004 óta pedig belpolitikai rovatvezetője. A Szigorúan titkos villatulajdonos, valamint a Székházbotrány a Vérmezőn című cikkekért 2006-ban és 2007-ben is megkapta a Minőségi Újságírásért Díjat. Emellett Kóka János cégügyeiről szóló cikksorozatát Gőbölyös Soma-díjjal jutalmazták 2008j-ban.

Rajnai Attila tíz éve publikál az Élet és Irodalomban, négy éve a lap állandó munkatársa. 2001-ben az olajhamisításról írt, az Olaj a Bűzre című riportsorozatáért Gőbölyös Soma-díjat, 2005-ben pedig a Tokaji borcsaták című cikksorozatáért a Minőségi Újságírásért Díjat vehette át.

Gárdi Balázs szabadúszó fotóriporter, aki eddig háromszor nyerte el a Magyar Sajtófotó pályázat nagydíját. 2002-ben a World Press Photo pályázatán sportsorozat kategóriában 1. díjat nyert, emellett számos nemzetközi elismerést tudhat magáénak.

Zentai Péter 1976-ban kezdett a Magyar Rádiónál dolgozni. Tíz éven át hírszerkesztőként dolgozott, majd a Krónika, illetve a Külpolitikai Szerkesztőség munkatársa lett. A nyolcvanas években a CNN amerikai hírtelevíziónak tudósított a magyarországi rendszerváltás fejleményeiről. 1991 és 1995 között a Magyar Rádió bécsi tudósítója volt, 2000 és 2003 között pedig Washingtonból tudósította a rádiót. A kilencvenes években és 2005-ben a Magyar Rádió elnökei Nívódíjban részesítették. 2007-ben elnyerte a magyar külügyminiszter díját tudósítói munkája elismeréseként.

Rapcsányi László1960-tól a Magyar Rádió külső, majd '68-tól belső munkatársa. 1987-től a Sárga regények című sorozat szerkesztője. Később a Vallási Főszerkesztőség vezetője lett. Főbb műve A Biblia világa, a Mikrofonnal a Föld körül , a Vendégségben őseinknél, a Beszélgetések a Bibliáról, az Áthosz, a Szent Hegy és lakói, valamint a Jeruzsálem. Munkáját eddig Rózsa Ferenc-díjjal, SZOT-díjjal, Kazinczy-díjjal, Szenes Hanna-díjjal, valamint Magyari Lajos-díjjal jutalmazták.

Az InfoRádió, Magyarország egyetlen hírrádiója, 2000-ben kezdte meg a rádiós műsorszolgáltatást. Az FM 95,8-as budapesti regionális frekvencián sugárzó adó a kereskedelmi rádiók között egyedülálló módon sem zenét, sem szórakoztató tartalmat nem közvetít, és saját véleményt vagy kommentárt sem közöl. Az InfoRádió 2002 óta a BBC stratégiai partnere, 2004-ben elnyerte a Superbrand titulust. A Szonda Ipsos - GfK tavalyi felmérése szerint a rádiót naponta mintegy 100 ezer ember hallgatja, az inforadio.hu hírportált pedig hétköznaponként átlagosan hatvanezer egyedi látogató keresi fel.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×