Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Még mindig nincs megegyezés a Fővám téri metróállomásról

A DBR Metró Projektigazgatóság igazgató-helyettese szerint a Fővám téri állomás októberben vagy novemberben fogadni tudja a fúrópajzsot. Jelenleg arról tárgyalnak a kivitelezővel, hogy a Duna alatti peronrészt milyen technológiával építsék meg úgy, hogy a költségkereten belül maradjanak.

Olti Ferenc az InfoRádióban azt mondta: 2008 októbere és decembere között ér a fúrópajzs a Fővám térre. Addig a terület alkalmassá válik a fogadására, elkészül az állomás dobozszerkezete.

Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy ki és mikorra építi meg magát az állomást. A jelenleg szerződésben álló kivitelező gondja ugyanis az, hogy más a talajszerkezet ezen a területen, mint ahogy azt előzetesen feltételezték, és vízbetörésektől tartanak az állomás építése során.

A DBR szabad kezet ad nekik az építési technológia kiválasztásában - mondja Olti Ferenc -, a kivitelező nagyjából 8-10 módszer közül választhat.

Az ötletek között van a föld fagyasztása, hogy megelőzzék a vízbetörést, ez azonban nem alkalmazható, ha túl kevés víz van a talajban, hiszen így nincs ami megfagyjon, és akkor sem, ha túl sok van. Felmerült egy mesterséges sziget építése is.

A többletköltségeket azonban a kivitelezőnek kell állnia, a cég azonban egyelőre nem állapodott meg a továbbiakról.

Olti Ferenc szerint azonban nincsenek elkésve, hiszen még csak három hónapja tárgyalnak a folytatásról, a metrószakaszt azonban 30 éve tervezik. Hozzátette: emiatt - a sajtóhírekkel ellentétben - az európai uniós források sem kerülnek veszélybe.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×