eur:
413.27
usd:
403.1
bux:
81543.3
2025. január 10. péntek Melánia

Oldalanként 75 ezer forintot kapott tanulmányáért a fideszes politikus

Vitát váltott ki a nagykanizsai önkormányzat képviselő-testületének ülésén, hogy a város gazdálkodásának átvilágítását a budapesti XII. kerület korábbi fideszes polgármester cége végezte el, és további milliókat szánnak hasonló munkákra.

Érthetetlennek, túl általánosnak és konkrétumokat nem tartalmazónak minősítették az MSZP, az MSZDP és az SZDSZ képviselői azt a csak kivonatosan kézhez kapott tanulmányt, amelyet a budapesti MG Fortis Kft. készített a jobboldali többségű és vezetésű város megbízása alapján.

A testületben kisebbségben lévő kormánypárti képviselőkben megütközést keltett, hogy Mitnyan György, a főváros XII. kerületének korábbi fideszes polgármestere az ügyvezetője az MG Fortis Kft.-nek, amelytől nettó hét és fél millió forintért rendelte meg a tanulmányt a nagykanizsai városvezetés.

A városatyák szerint egymondatos, bármelyik településre vonatkoztatható, a város gazdálkodását valójában nem ismerő megállapításokat tett a tanulmány szerzője, akinek kiválasztása módjára nem is kaptak választ.

Ugyancsak felháborodtak azon, hogy a képviselő-testület jobboldali többsége további bruttó 24 millió forint azonnali elkülönítését szavazta meg hasonló vizsgálatokra.

Polgármester: forintosítható megállapítások

Marton István polgármester azt mondta, hogy a tanulmányban szereplő megállapítások "forintosíthatók". Kifejtette: az elkészült anyag a táblázatos mellékletekkel együtt mintegy 100 oldalas. A képviselők ebből azért csak az összefoglaló tíz oldalt kapták meg, mert a teljes anyag sokszorosítása túl költséges lett volna.

A városatyák bármikor megtekinthetik a teljes változatot - tette hozzá. A gazdálkodás átvilágítását azzal indokolta, hogy meglátása szerint a korábbi, szocialista-szabad demokrata városvezetés utolsó kétéves működése problémákat okozott a városnak.

A városvezető elmondta: meghívásos formában választották ki még a múlt év tavaszán az MG Fortis Kft.-t a vizsgálatra.

A közgyűlés jobboldali többsége által megszavazott további 24 millió forintot pedig a tanulmányban foglaltak "realizálására" és informatikai átvilágításra költenék.

Hogy mindezt miért nem az önkormányzat informatikai cége végzi el, arra Marton István úgy válaszolt: ez a cég legkésőbb márciusban megszűnik, mert megítélése szerint sem a gazdálkodása, sem a működése nem megfelelő.

Címlapról ajánljuk
Cseh László Hosszú Katinkáról: amikor mások elgyengültek, ő akkor kapcsolt rá igazán

Cseh László Hosszú Katinkáról: amikor mások elgyengültek, ő akkor kapcsolt rá igazán

2012 után újra fel kellett építenie magát, de végül sikerült neki, és a világ egyik legjobbja lett – mondta a visszavonulását szerdán bejelentő Hosszú Katinkáról a négyszeres olimpiai ezüstérmes úszó. Cseh László az InfoRádióban úgy fogalmazott: Hosszú Katinka szervezete kitűnően tudott alkalmazkodni az extrém terheléshez, illetve a kitartása és a tűrőképessége is átlagon felüli volt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×