Infostart.hu
eur:
353.82
usd:
310.77
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Kormányzati negyed - ennyi volt?

A Népszabadság értesülése szerint eredménytelenné nyilvánítják a kormánynegyed felépítésére kiírt közbeszerzési pályázatot, a kabinet csak 2010-ben folytatná a programot. Lapszemle.

Valószínűleg már csak egy kérdésre kell választ találni az új kormányzati negyeddel kapcsolatban: miképpen jelentsék be, hogy vége - fogalmaz a Népszabadság.

A terv megszületése óta megfogalmazott, ám mindvégig megválaszolatlanul hagyott többtucatnyi kérdéssel ellentétben ezt most nem lehet elspórolni. Budai Bernadett kormányszóvivő jelenleg egyetlen választ tud: az új kormányzati negyed építéséről hivatalos kormány- és országgyűlési határozat van, amely szerint az épületegyüttest 2009-ben átadják.

A kormánykabinet jövő heti ülésén persze új döntést is hozhatnak. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a kabinet bekérte a közbeszerzési pályázatra érkező egyetlen ajánlat anyagát véleményformálás céljából.

A kormány tavaly januári határozata óta milliárdokat költöttek az új negyed létrehozására. A legtöbbet a MÁV-telkek megvásárlása vitte el: ez 7,1 milliárdba került. Igaz, ebből csak 4,8 milliárdot kapott a vasúttársaság, a többit az adósságállományából vonták le.

Nem kevés pénzbe került a nemzetközi építészeti pályázat lebonyolítása sem. A kormány mind a 17 pályamunkát megvette, összesen 72 millió forintért. A bírálóbizottság és a szakértők díjazása cirka 25 milliót vitt el. A többi bizottság munkájának árát nem hozták nyilvánosságra.

Semmi sem teljesült

A Magyar Nemzet arról számol be, hogy a kormány és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége együttműködési megállapodásából semmi sem teljesült, így az a konföderáció vezetői szerint nincs érvényben.

Gyurcsány Ferencnek várhatóan nem kell arra számítania, hogy a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és tagszervezetei látványosan felmondanák a választások előtt vele kötött együttműködési megállapodást.

Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke szerint tisztázni kellene, hogy a kormányfő miért nem egyeztet a szakszervezetekkel; és hogy ez a helyzet így marad-e a jövőben is.
Balogh Béla, a Vasas Szakszervezet elnöke kifogásolta, hogy a kormányfő ígéreteiből semmi sem valósult meg. Balogh Béla úgy vélte: a kormányzati ígéretek mögött nincs felelősségvállalás, így valóságtartalmuk is megkérdőjelezhető.

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége elnöksége kedden ül össze, hogy hivatalos álláspontot alakítson ki. Január második felében pedig mindenképpen találkozni akarnak a miniszterelnökkel.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×