Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
310.78
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Sólyom nemet mondott a kormánypártoknak

Nem írta alá az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt az államfő. Sólyom László a jogszabályt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Az államfő döntését a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ is elfogadja. Az MDF azt várta, hogy a köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordul.

"A törvénnyel nem értek egyet, nem írom alá, nem hirdetem ki. (...) Kértem az Országgyűlést, hogy orvosolja a jogalkotási eljárás súlyos hiányosságait (...), másrészt kértem az Országgyűlést, hogy fontolja meg tartalmi kifogásaimat is, különösen a garanciák hiányát, a törvény befejezetlen voltát, a verseny korlátozottságát és a mindebből, valamint a hatásvizsgálat hiányából fakadó bizonytalanságot és túlzott kockázatot" - fogalmazott az államfő.

A köztársasági elnök a többi között azzal indokolta döntését, hogy hiányzik a törvény társadalmi támogatottsága. Hiányolta azt is, hogy a koalíció és a tárca nem egyeztetett a szakmai szervezetekkel.

Véleménye szerint sem külföldi tapasztalat, sem hatástanulmány nem támasztja alá a jogszabályban megjelenő átalakításokat, és nem készült el a koncepciója a végrehajtási rendeletnek sem.

Az államfő mindazonálta hangsúlyozta: szükség van a reformra az ágazatban.

Sólyom László közölte: a fejkvótarendszert nem tartja hatékonynak, és verseny legfeljebb a fővárosban és az egyetemi központokban lesz.

Veszélyes kísérlet a társadalombiztosítás ilyen irányú átalakítás - mondta a köztársasági elnök.

Sólyom László azt is kockázatosnak nevezte, ha az ilyen horderejű átalakítások parlamenti ciklusokhoz igazodnak, mert véleménye szerint legalább a reform irányában és alapjaiban megegyezésre kell jutniuk a politikai erőknek.

"Ebben mind a kormánynak, mind az ellenzéknek felelőssége van" - mondta az államfő.

Hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat a politikai háttéralkuk során "folyamatosan és lényegesen változott a legutolsó pillanatig".

Éppen ezért nem értett egyet azzal az államfő, hogy a társadalom életét alapvetően és hosszú távon meghatározó törvény ilyen eljárásban szülessen meg. Sólyom László Szili Katalin házelnöknek írt levelének teljes szövege itt.

A Fidesz elégedett

A Fidesz elfogadja az államfő döntését, egyetért Sólyom László bölcs értékelésével - jelentette ki az InfoRádióban Mikola István, a párt egészségügyi szakpolitikusa.

Hozzátette: örül annak, hogy Sólyom László nemcsak az egészségbiztosítási törvényre, hanem a teljes "úgynevezett reformra" utalt.

A Fidesz is kifogásolta, hogy a törvénynek nincs társadalmi támogatása, és a változtatásokról nem egyeztettek a szakmával - mondta Mikola István.

A Fidesz az államfőtől "visszahallotta" saját érveit - közölte az ellenzéki politikus.

Az MSZP megérti az államfőt

Az MSZP megérti, hogy a nagy horderejű törvényt az államfő visszaküldte az Országgyűlésnek - mondta az egészségügyi bizottság szocialista elnöke az InfoRádióban.

Kökény Mihály kijelentette: örömmel hallották, hogy az államfő szerint is szükség van az egészségügy átalakítására és a magántőke bevonására.

Az államfő kifogásait alaposan tanulmányozni kell, erre a parlamenti szünet lehetőséget ad a frakcióknak - tette hozzá.

Kökény Mihály közölte: igyekeztek azokat a kérdéseket kiküszöbölni, amelyek az alkotmányellenesség gyanúját felvethették volna, ezért örülnek, hogy ilyen kifogást Sólyom László sem vetett fel.

A politikus elmondta, hogy a végrehajtás kidolgozásakor intenzívebb párbeszédet folytatnak majd az érdekképviseletekkel és a szakmai szervezetekkel.Horn Gábor SZDSZ ügyvivő az InfoRádióban örömtelinek és bizalomkeltőnek nevezte, hogy az államfő nem fordult az Alkotmánybírósághoz.

A szabad demokraták szerint örömteli, hogy Sólyom László szerint is szükség van az egészségügyi reformra, és az államfő több versenyt látna szívesen az ágazatban.

Számítottunk a döntésre, mert az államfő nagyon nagy nyomás alatt volt - tette hozzá.

Horn Gábor elmondta: az elnök egyes indokaival nem ért egyet, így azzal sem, hogy nem volt idő a javaslat megvitatására.

A liberális politikus érthetőnek nevezte, hogy a szakma nem támogatja a törvényt, mert új helyzetbe kerülnek.

Horn Gábor utalt arra, hogy szerinte Magyarországon semmilyen változás nem lenne, ha a koalíció az ellenzék támogatására várna bármilyen ügyben is.

Az MDF frakcióvezetője közölte: sajnálattal vették tudomásul, hogy Sólyom László nem fordult az Alkotmánybírósághoz.

Várhatóan a koalíció ismét elfogadja a jogszabályt, és az államfőnek már nem lesz módja alkotmánybírósági normakontrollt kérni - mondta Herényi Károly.

Az MDF az Alkotmánybírósághoz fordul - jelentette ki a politikus.

A kormányszóvivő szerint az államfő hitet tett a reform mellett

A kormány üdvözli, hogy az államfő nem talált alkotmányossági kifogást az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényben - reagált a kormányszóvivő a köztársasági elnök bejelentésére.

Budai Bernadett kiemelte: Sólyom László hitet tett az egészségügy reformja mellett, és ez is üdvözlendő.

A kormányszóvivő szerint Sólyom László nyilatkozata cáfolja mindazokat, akik az egészségbiztosító privatizációjával riogattak. Az államfői nyilatkozat azt támasztja alá, hogy a verseny és a szolidaritás összeegyeztethető az egészségügyben - tette hozzá.

Az államfő szakmai és politikai aggályai ismertek a kormány előtt - közölte a kormányszóvivő. Budai Bernadett kifejtette: a kormánypártok a politikai jellegű kérdéseket a februári ülésszakban részletesen megválaszolják, míg a szakmai aggályokat az elfogadott törvény részben már cáfolta, a többi kérdésre pedig a készülő végrehajtási rendeletek adnak választ.

A kormányszóvivő hozzátette: a kormány számít arra, hogy az Országgyűlés következő, februári ülésén a jogszabály ismét megkapja a parlamenti többség támogatását.

Éger: intő aktus

Intő aktusnak nevezte a köztársasági elnök döntését a Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádióban.

Éger István szerint - "ismerve a parlamentáris demokráciának nevezett rendszert" - rendkívül aggasztó, hogy az Országgyűlés akár változtatás nélkül is elfogadhatja ismét a törvényt.

Hozzátette: tart attól, hogy a törvény a "párterőszak révén" valamikor hatályossá válik.

Éger István ígéretet tett: a szakma dolgozni fog azért, hogy amint politikai esély nyílik, a több-biztosítós rendszer "vissza legyen csinálva".

A kórházak az egybiztosítós rendszer mellett

Varga Ferenc, a kórházszövetség vezetője az InfoRádióban elmondta: az államfő lépésének köszönhetően még van mód a jogszabály módosítására.

Hozzátette: az intézmények az egybiztosítós rendszer mellett vannak.

Cser Ágnes "elvártam volna az elnöktől"

Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint a törvény visszaküldése a legkevesebb, amit az államfő megtehetett.

Cser Ágnes szerint a jogállamisággal teljesen összeegyeztethetetlen, ami a jogszabály elfogadásának napján történt, amikor a kormány rengeteg módosító indítvány nyújtott be.

Az egész parlamentet el kell zavarni, ha módosítás nélkül fogadják el a visszaküldött törvényt - vélekedett a szakszervezeti vezető.

Cser Ágnes hozzátette: elvárta a köztársasági elnöktől, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon előzetes normakontrollért.

Sólyom több vétót nem emelhet

Papp Gábor alkotmányjogász az InfoRádióban közölte, hogy a parlamentnek 60 napon belül újra napirendre kell tűznie a törvényt, és érdemben kell újratárgyalnia a jogszabályt.

Hozzátette: elképzelhető az is, hogy az Országgyűlés a törvényt változatlan formában fogadja el.

Az újra megtárgyalt törvényt az államfő öt napon belül köteles aláírni, nem kérhet előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól - mondta Papp Gábor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. június 29. 04:03
×
×