Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Öt-tíz százalékot dobott a MÁV-sztrájk a Volán forgalmán

Öt-tíz százalékkal utaztak többen a vasutasok sztrájkjának napján a Volán autóbuszjáratain - mondta az InfoRádiónak a közlekedési társaság forgalomirányítási osztályvezetője. Kadlecz István közlése szerint 17 tartalék autóbuszt állítottak üzembe, de nem volt mindegyikre szükség.

A Volán készült a nagyobb utasforgalomra, hiszen a két héttel ezelőtti MÁV-sztrájk idején is a szokásosnál többen választották  a buszjáratokat - mondta az InfoRádiónak a közlekedési vállalat forgalomirányítási osztályvezetője.

Kadlecz István hozzátette: a forgalomnövekedés kisebb volt a vártnál - az átlagos szintet 5-10 százalékkal haladta meg -, így kicsit túl is biztosították magukat, hiszen nem kellett üzembe állítani minden mentesítő járatot.

A két héttel ezelőtti sztrájk idején nagyot nőtt az utasok száma Ócsa és Biatorbágy környékén, most azonban ezen a környéken kevesebben vették igénybe a Volán szolgáltatásait.

Ugyanakkor egyes távolsági járatokon, például a győrin a szokásosnál jóval többen utaztak - közölte a társaság forgalomirányítási osztályvezetője.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×