Infostart.hu
eur:
365.23
usd:
320.22
bux:
151990.42
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

KDNP: a kormány javaslatai nem bírják az egyházak támogatását

Mind az egyszázalékos, mind a zárszámadási, mind a költségvetési törvényjavaslat olyan előterjesztés, amely nem bírja az egyházak támogatását - mondta a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnöke sajtótájékoztatón pénteken, Békésen.

"Sorozatban azt látjuk, hogy a vatikáni vegyes bizottsággal, illetve az egyházakkal való konszenzus nélkül kerülnek be sorozatban olyan törvényjavaslatok, amelyek egyrészt nincsenek egyeztetve a Vatikáni Szerződéssel, és a még az Orbán-kormány által a történelmi egyházakkal kötött megállapodás alapján, az egyházakkal sem" - mondta Szászfalvi László, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által szervezett fórum előtt.

A politikus az egyházak közszolgáltatását alapvető alkotmányos jognak nevezte. Mint mondta, ugyanakkor több eset is bizonyítja, hogy a kormány az egyházak közoktatási, egészségügyi és szociális intézményrendszerének támogatásából "sok-sok milliárd forintot különböző pénzügyi trükkökkel ( ) kivarázsolt". Szászfalvi László szerint ezzel hátrányos helyzetbe kerültek a közszolgáltatást végző egyházi intézmények.

Harrach Péter, az Országgyűlés és a KDNP alelnöke a sajtótájékoztatón leszögezte: pártja a népesedési helyzetet első számú nemzeti sorskérdésként kezeli. Példaként említette a szabad vasárnap visszaszerzéséért indított mozgalmukat, amelyhez, mint fogalmazott "több baloldali szervezet", közöttük az MSZOSZ is csatlakozott. A családi adózásról szóló előterjesztésükről szólva kiemelte: a kidolgozott normaszöveg, tanulmányokkal alátámasztva, a parlament asztalán van, ám "első futamban lesöpörték", de ők újra elő fogják terjeszteni.

Hoffmann Rózsa, a KDNP oktatáspolitikusa a jövő szempontjából az egyik legfontosabb kérdésnek az oktatás helyzetét nevezte, amelyet látszólag a kormány is fontosnak tart.

"Ezzel élesen szemben állnak azok a tények, amelyet kiolvashatunk a most a Parlament előtt lévő költségvetési törvényjavaslatból" - mondta.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, tovább gyűrűzik az azbesztbotrány

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, tovább gyűrűzik az azbesztbotrány

Közel lehet a megállapodás Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről: Karácsony Gergely szerint heteken belül megegyezhet a főváros és a kormány. Közben tovább gyűrűzik az azbesztbotrány, Kőszegen az egészségügyi irányértéket sokszorosan meghaladó szennyezettséget mértek. Pénteken elindult a Bayer Construct csődeljárása, és megnyíltak a pályázatok a szakképzési centrumok megújuló főigazgatói posztjaira. A parlament hétfői rendkívüli ülésén a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×