Infostart.hu
eur:
360.17
usd:
310.34
bux:
131670.61
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Eltiltották szakmájától Geréb Ágnes szülésznőt

A foglalkozási szabályok megsértése miatt jogerősen három évre eltiltotta a szülész-nőgyógyász szakma gyakorlásától a Fővárosi Ítélőtábla Geréb Ágnest, az otthonszülést pártoló orvost.

Geréb Ágnes ellen az volt a vád, hogy megsértette a foglalkozási szabályokat egy 2000 márciusában lezajlott otthonszülésnél, ahol szakorvosi segítséget nyújtott.

A vád alól az első fokon eljáró bíróság felmentette, a másodfokon eljáró viszont bűnösnek mondta ki.

A jog szerint ha a két bíróság ellentétes ítéletet hoz, lehetőség van a harmadfokú tárgyalásra, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla folytatott le pénteken.

A bíróság jogerős végzésében helybenhagyta a másodfokon született ítéletet, amelyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt három évre eltiltották a szülész-nőgyógyász szakma gyakorlásától a vádlottat.

Eszerint 2000. március 4-én Geréb Ágnes szakorvosi segítséget nyújtott egy otthonszülő nőnek.

A szülés gyors és komplikációmentes volt, és a gyermek a szülést követően felsírt, a vádlott megvizsgálta és megállapította, hogy jól van. Ezt követően az anya karjaiba adta. A méhlepény ekkor még nem vált le, és a köldökzsinórt sem vágta el Geréb Ágnes.

A vádlott ezt követően a szülés dokumentációjával foglalkozott, és csak a szülés után egy órával ment az anyához megvizsgálni a méhlepény leválását. Ekkor észlelte, hogy a gyermek a klinikai halál állapotában van.

A mentők kiérkezéséig megpróbálta lélegeztetni a gyermeket, a mentőorvos pedig azt állapította meg, hogy a gyermek egyik orrjárata egyáltalán nem, a másik csak a legkisebb szondával volt átjárható.

Az újszülöttet kórházba szállították, de az oxigénhiány miatt súlyos és maradandó agykárosodást szenvedett, majd egy évvel később meghalt.

A bíróság kimondta: az orvosi tevékenységnek megvannak a szakmai szabályai, amelyeket többek között a protokollok foglalnak össze. Ezek leírják az orvos által követendő eljárásokat, és a szülési protokoll vonatkozott Geréb Ágnesre is, amikor a szülés levezetésére vállalkozott.

Az ítélőtábla úgy ítélte meg, Geréb Ágnes nem fordított kellő figyelmet a szülés után az anyára és az újszülöttre.

Emellett a szakmai szabályokkal ellentétben 20 perc helyett egy órát várt a méhlepény leválására, nem vágta el időben a köldökzsinórt és elmaradt az úgynevezett Apgar-féle szondázás.

Szeptemberben újabb tragédia történt

Szeptember közepén meghalt egy csecsemő, akit édesanyja egy szülésházban szeretett volna világra hozni Budapest XII. kerületében.

A csecsemő válla azonban a szülés közben elakadt, és bár a mentőszolgálat rohamkocsija és koraszülött mentője percek alatt a helyszínre ért, a kisbabát nem sikerült megmenteni.

A szülésben Geréb Ágnes "segédkezett", aki az esetről így számolt be: "Komplikációmentes szülésnek indult. A vajúdás is az volt. A magzatvíz tiszta volt, a kisbaba csak négy nappal született később a kiírt dátumnál. A szülés magától indult meg. A kisbaba jól feküdt, nem volt a méretarányosnál nagyobb. Végig jó szívhangokat hallottunk, még a kitolási szak egész hosszában is".

A szülész-nőgyógyász hangsúlyozta: a fej normális megszületése után a babának elakadt a válla, és semmilyen módszerrel nem tudtak segíteni a helyzeten.

"Mindent megtettünk, amit csak lehetett, amit szakmailag ilyenkor kell, közben pedig mentőt hívtunk nagyon hamar, az újszülött mentőt is, a rendes mentőt is" - fogalmazott Geréb Ágnes.

"A 17 éves klinikai gyakorlatom alatt is többször előfordult hasonló, amikor a szülészek heroikus küzdelme kellett a baba világra segítéséhez. Ezek közül a gyerekek közül többen maradandó oxigénhiányos károsodást szenvedtek, és olyan is volt, aki belehalt. Külföldön otthonszülés során is előfordult már ilyen. Itthon eddig nem" - fogalmazott.

Geréb Ágnes tragédiának nevezte a történteket. Mint írta: "végiggondoltuk mindannyian újra és újra, hogy mit kellett volna máshogyan tenni, hol volt a hiba. Nem tudjuk. Nem értjük".

Címlapról ajánljuk
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×