November 20-án ismerteti az Európai Bizottság az uniós agrárpolitika felülvizsgálata miatt szükséges intézkedéseket.
A testület Budapesten tárgyaló mezőgazdasági biztosa elmondta: a felülvizsgálat nem jelent új reformot, csak pontosítást, így a magyar gazdák számára nem lesz káros hatással.
Mariann Fischer Boel kijelentette, hogy 2013-ig 3,8 milliárd euró áll rendelkezésre vidékfejlesztési célokra.
"Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nincs szándékomban csökkenteni az agrártámogatásokat 2013-ig. És arra sem kell számítani, hogy bizonyos agrárfeladatokat a nemzeti költségvetésből kell majd a tagállamoknak finanszírozniuk" - emelte ki az uniós biztos.
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerint alapkövetelmény, hogy a következő hét évben ne csökkenjen az agrártámogatások összege, mint történt az néhány országban.
Gráf József megjegyezte: a 2004-ben csatlakozott országok a régi tagállamoknak járó agrártámogatások mintegy 60 százalékát kapják, ezt a különbséget pedig csökkenteni kell.
A megbeszélésen szó esett az uniós borreformról is. Bár az Európai Bizottság a tagállamok ellenállása miatt némiképp enyhített javaslatán, de Gráf József szerint Magyarországnak a reform három pontja még mindig nem felel meg.
A tárcavezető kifejtette, hogy a bor alkoholtartalmának cukorral való javításával nem értenek egyet, míg a támogatási boríték képzési módja esetében nem történelmi, hanem területarányos alapon gondolkoznak.
Hozzátette: nem a tőkék kivágásával, hanem szerkezetátalakítással csökkentenék a borfelesleget.
Mariann Fischer Boel szerint az év végéig politikai megállapodás születhet az ágazat reformjáról.
Meghalt Karsai Dániel alkotmányjogász