Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Jelentkezett a Weiszenberger-videó készítője: "Azzal zsarolt, hogy ráhozza az APEH-et a társamra"

A kunfehértói Rózsa Motel egyik volt tulajdonosa, F. Károly az egyik kereskedelmi rádió műsorában azt állította: ő készítette a televízióban bemutatott rejtett kamerás felvételt, amelyen Weiszenberger László, aki akkor kistérségi megbízott volt, arról beszél, hogy a megnyert pályázati pénzből "vissza kell osztani".

A rádiónak nyilatkozó férfi F. Károlynak mondta magát, és közölte, hogy a HírTV-ben szerdán este bemutatott felvételt ő készítette 2005. április 6-án, este 6 órakor. A férfi az egyik tulajdonosa volt a motelnek, de elszámolási vitába keveredett tulajdonostársával, erről azonban nem mondott részleteket.

A felvételt a motelben lévő irodájában rögzítette, a képeken látható a páncélszekrény és a forgószék. "A szekrénybe volt téve a kamera és elé volt téve egy virág", vagyis semmilyen rejtett tükör nem volt - mondta, hozzátéve: a motel nem arra készült, hogy zsarolásra használják.

"A nagyobb ügyeket Zuschlag intézte"

A férfi a műsorvezetőnek elmondta: a "kisebb ügyeket" Weiszenberger László intézte, a nagyobb, 100 millió forint feletti támogatásokat állítása szerint Zuchlag János. Hozzátette: ezek "bruttó összegek, ebből volt ki a jutalék", "a jutalékot meg ők szabták meg és ezt vinni kellett fel a minisztériumba". Arra a kérdésre, hogy melyik minisztériumba, a férfi kijelentette: "nem tudnám önnek megmondani", és hozzáfűzte: "a hivatkozások erre voltak".

F. Károly a rádióműsorban azt állította, ahhoz, hogy elnyerjék a 17,3 millió forintos támogatást, meg kellett ígérniük, hogy 5 millió forintot visszaadnak belőle.

"Weiszenberger megkapta a jutalékot"


"Ahhoz, hogy a pályázatot megkapjuk, fönt (Budapesten) kellett aláírni a pályázatot, fönt hagyták jóvá. A jóváhagyás aláírása előtt telefonon értesítettek, hogy mindjárt aláírják, de kell fizetni vissza, (..) és biztos fizetünk, vagy nem fizetünk?" - mondta. Hozzátette: Weiszenberger László hívta fel az aláírás előtt.

Arra a kérdésre, hogy megkapta-e Weiszenberger László az ötmillió forintot, a férfi kijelentette: "meg". Arra a kérdésre, hogy van-e bizonyíték arra, hogy Weiszenberger László a jutalékot megtartotta volna magának, vagy továbbította volna, a férfi kijelentette: "ez biztos, hogy kellett felvinni Budapestre, ez 108 százalék, hogy kellett felvinni". Állítása szerint az ötmillió forintból "2,5 milliót a társamnak, 2,5 milliót meg nekem kellett kifizetni, engem közben a társam kicsinált a hotelból, tehát én fizetőképtelenné váltam. Én már nem akartam akkor kifizetni a 2,5 millió forintot, mert úgy gondoltam, hogy nem az enyém már a motel. És fenyegetett a Weiszenberger úr, hogy őneki van annyi pénze, akár kezemet, lábamat eltörheti, (...) a politika kicsinálja az embert".

Arra a kérdésre, hogy mikor találkozott először Weiszenberger Lászlóval, azt mondta: "ismertem már régóta, halasi származású ő is meg én is." Arra a felvetésre, hogy honnan lehetett tudni, hogy Weiszenberger Lászlót és Zuschlag Jánost kell keresni pályázati ügyekben, kijelentette: "ez nem volt tabukérdés Kiskunhalason, ezt mindenki tudta. (..) Mindenki tudta, hogy így működnek a dolgok, csak mindenki lapult. (...) Azt se rejtették véka alá, hogy én tartozom nekik 2,5 millió forinttal, pályázati pénzből, mert én nem fizettem ki, amit fel kellett neki vinni Budapestre, a minisztériumba".

Megjegyezte: Weiszenberger László például azzal zsarolta, hogy "ráhozza az APEH-et a társamra, eltöri kezemet, lábamat, akkor kicsinál, meg a politika kicsinál, ilyen dumák voltak". Mint mondta, társa kifizette a 2,5 millió forintot Weiszenberger Lászlónak. Kérdésre válaszolva közölte: őt nem Zuschlag János zsarolta.

"Weiszenberger Zuschlag katonája"

"Ez a Weiszenberger volt a katonája, ő intézett mindent. Megkapta az ukázt, hogy mit kell csinálni, és ő odament" - mondta. A műsorvezető kérdésére, hogy Zuschlag Jánostól kapta-e Weiszenberger László az utasítást, azt felelte: "persze, ez egyértelmű".

A férfi elmondta azt is, hogy a kapott támogatásból teniszpálya, kerítés, medence épült és megvalósult a térkövezés is. "Több minden valósult meg belőle, le is lettek ellenőrizve annak idején" - mondta. Kijelentette: az üzlettársa számolt el a 17,3 millió forinttal, így annak részleteiről nem nyilatkozik.

F. Károly a videofelvételről szólva elmondta: videokamerával és magnóval is rögzítette a beszélgetést, a hangfelvétel 60 perces, a filmfelvétel 40 perces. Arról nem kívánt beszélni, jelenleg hol van a hangkazetta.

Valaki lemásolhatta a felvételt

Azt mondta, még a videofelvétel elkészítése után nem sokkal ő is készíttetett másolatot, ami az irodában volt, az irodához pedig több embernek volt kulcsa. Vélekedése szerint azonban a videofelvételt más is lemásolta, és ezt a felvételt foglalta le a rendőrség Weiszenberger Lászlótól.

"Nekem is volt kazettám és valószínűleg neki is volt (...) biztos kapta a társamtól vagy mástól, aki lemásolta a kazettát" - mondta.

Az újságíró felvetésére, hogy amit nyilatkozott, azt bizonyítania is kell, kijelentette: "nem kell bizonyítani, ezek megvannak (...) én attól nem félek, hogy nem tudom bizonyítani". A műsorvezető kérdésére kijelentette: ellene nem folyik vizsgálat, állítja, nem adott csúszópénzt.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×