Infostart.hu
eur:
385.32
usd:
331.88
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Nyolcan pályáznak a Kormányzati Negyed megépítésére

Nyolc társaság, illetve konzorcium adhat ajánlatot a kormányzati negyed felépítésére, illetve üzemeltetésére - mondta a projekt kommunikációs vezetője.

Láng Balázs közölte: az ajánlatkérő Kincstári Vagyoni Igazgatóság valamennyi jelentkezőt megfelelőnek találta a feladatra, ezért mind a nyolc továbbjutott a második fordulóba.

A cégekkel szeptemberben kezdi meg a tárgyalást az ajánlatkérő, és várhatóan decemberre derül ki, hogy saját finanszírozásban melyik építheti meg és üzemeltetheti 25 éven át a mintegy 180 ezer négyzetméter alapterületű épületegyüttest.

Görözdi György miniszterelnöki megbízott korábban azt mondta: a tárgyalások során előbb a műszaki-gazdasági feltételeket rögzítik, majd ezekre kell árajánlatot adniuk a pályázóknak.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×