Infostart.hu
eur:
361.52
usd:
315.21
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Út, vasút és villamos - ezermilliárdból

Teljes a lista: a kormány közzé tette azokat a közlekedésfejlesztési terveket, amelyekre az elkövetkező hét évben több mint ezermilliárd forintot költenek. Út- és vasútfelújítás, valamint villamosközlekedés-fejlesztés is szerepel a kiemelt uniós projektek között. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter az InfoRádiónak elmondta: őszre újból várják majd a régiók nagyprojekt-javaslatait, amelyekről jövő év elején döntenek majd.

A következő két évben induló befektetésekről döntött a kormány - mondta az InfoRádióban a területfejlesztési és önkormányzati miniszter, aki hozzátette: ősszel újból várják majd a kiemeltprojekt-javaslatokat, amelyekről januárban születik majd döntés.

Bajnai Gordon közölte: közlekedésfejlesztésre több mint ezermilliárd forintot lehet majd költeni, ebből a pénzből hét éven át finanszírozzák a nagy beruházásokat.

A kormány, annak érdekében, hogy pontosabb legyen a projektek tervezése, évente vizsgálja majd felül az akcióterveket, így mindig lesz lehetőség újakat kezdeményezni - tette hozzá a miniszter.

Bajnai Gordon elmondta: a következőkben is lehet majd közlekedésfejlesztési javaslatokat tenni, ebben a témában azonban a kormány elfogadott egy hétéves keretet, ez pedig lefedi a rendelkezésre álló forrásokat, így csak rendkívüli esetben lehet új elemet beemelni.

Hozzáfűzte: a nagy közlekedési projektek kezdeményezője tipikusan a gazdasági tárca, de megvizsgálják mások ötleteit is.

Hanganyag: Póth Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

A kormány átalakítja a pedagógusok továbbképzési rendszerét: megszünteti a központilag szervezett tartalmi megújító képzéseket, eltörli a gyakornokoknak a Nemzeti alaptantervből tett kötelező vizsgáját, és lehetővé teszi, hogy az oktatási intézmények saját belső továbbképzéseket szervezzenek. A változtatást azzal indokolták, hogy az eddigi centralizált rendszer teret adott az ideológiai befolyásolásnak, és nem alkalmazkodott a helyi igényekhez. A második ütemben a piaci alapú, szabadon választható képzéseket is visszaépítik a rendszerbe, valamint bevonják a szakképzési és bölcsődei dolgozókat is. A módosításokról társadalmi egyeztetést kezdeményez a kormány.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×