Infostart.hu
eur:
361.63
usd:
315.08
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

Kormányzati negyed: nyolcan érdeklődnek, a miniszterelnök marad a Kossuth téren

Nyolc konzorcium jelentkezett a kormányzati negyed felépítésére és 25 éves működtetésére vonatkozó pályázatra - mondta az InfoRádiónak a projekt szóvivője. Láng Balázs hozzátette: a győztes várhatóan a 142,5 milliárd forintos beruházási összegnél olcsóbban vállalja majd, hogy saját finanszírozásban megépíti és működteti a komplexumot. A kormány cserébe 25 éven keresztül 5-8 milliárd forintos rendelkezésre állási díjat fizet. Ugyanakkor Daróczi Dávid kormányszóvivő bejelentette: a miniszterelnökség a Kossuth téren marad.

A közbeszerzési eljárás második ajánlattételi szakaszáig nem hozzák nyilvánosságra, mely cégek pályáznak a kormányzati negyed felépítésére és működtetésére - mondta az InfoRádiónak a projekt szóvivője.

Láng Balázs közölte: a kormány rendelkezésre állási díjat fizet a szolgáltatásokért, évente körülbelül 5-8,5 milliárd forintot. Ezért az összegért a pályázó vállalja a kormányzati negyed fejlesztését, üzemeltetését és karbantartását.

A szóvivő hozzátette: a közbeszerzési eljárás végén azzal a céggel kell szerződést kötni, amely a legolcsóbb vállalási árat biztosítja, így nem biztos, hogy a beruházás eléri majd a 142,5 milliárdos plafont.

A pénzügyi számítások és hatástanulmányok szerint a kormányzati negyed felépítése hozzávetőlegesen 140 milliárd forintos megtakarítást eredményez 25 éves távlatban a költségvetésnek - közölte Láng Balázs.A miniszterelnök a Kossuth téren marad

A miniszterelnökség költözik a Kossuth téren álló Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épületébe.

Daróczi Dávid kormányszóvivő az InfoRádiónak elmondta: az épület olyan műemléki védelem alatt áll, amely kizárja, hogy másra használják; valamilyen állami intézménynek kell helyet adnia.

A kormányszóvivő hozzátette: a miniszterelnököt a parlamenthez köti a munkája, ezért nem a kormányzati negyedben dolgozik majd.

A Pénzügyminisztérium vizsgálja, hogy melyik ingatlant hogyan lehet a legjobb feltételekkel értékesíteni, és mely szabályok engedik meg, vagy korlátozzák az épületek felhasználását - közölte Daróczi Dávid.

Mindet eladnák

"A szándék az, hogy minden olyan ingatlant, amit el lehet adni, azt eladják azért, mert arra a feladatra, amire jelenleg használják őket, nem alkalmasak" - fűzte hozzá a kormányszóvivő.

Daróczi Dávid elmondta: az épületek működtetése rendkívül drága, ezért az állam jobban bánik az adófizetők pénzével, ha ezeket az ingatlanokat értékesíti, a bennük működő intézményeket más épületekbe költözteti, az így megspórolt pénzt pedig más célokra használja fel.

Hanganyag: Tenczer Gábor és Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×