Infostart.hu
eur:
353.46
usd:
309.77
bux:
139193.09
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Új játékokkal és kedvezményekkel készül a Vidámpark

Március 15-én nyit a Vidámpark, egy új játékkal, de több újdonságot is felállítanak idén - mondta el az InfoRádiónak a cég vezérigazgatója.

Tari Julianna felidézte, hogy tavaly a gyenge első félév ellenére végül sikerült 11 millió forint nyereséggel zárniuk, jelentős részben az ősszel bevezetett napi belépőnek köszönhetően.

A vendég a pénztárnál kap egy karszalagot, amellyel szinte minden játékra annyiszor ül fel a nap folyamán, ahányszor csak akar. A felnőtt napijegy 2950 forintba kerül, a 100-140 centiméter magas gyerekeknek és a 62 éven felülieknek 1950 forintba, a 100 centiméternél alacsonyabb gyerekek ingyen mehetnek be; és idén is ezt alkalmazzák - tette hozzá a Vidámpark vezérigazgatója.

Tari Julianna közölte: csütörtökön nyitnak a négynapos hétvégére, márciusban az ünnepnapon és a hétvégéken tartanak nyitva, április 1-jétől pedig minden nap nyitva lesznek.

Az év első újdonsága a Disk'O, amely kombinált mozgást végző, 24 ember befogadására alkalmas játék, amelyet a nyolcévesnél idősebbek használhatnak. A Vidámpark az év későbbi szakaszában további új játékok felállítását is tervezi.

További terveikről a vezérigazgató azt mondta: lehet majd bankkártyával fizetni, májustól várhatóan üdülési csekket is elfogadnak, az előre bejelentett, tíz főnél nagyobb társaságok pedig 15 százalék kedvezményt kapnak.

Címlapról ajánljuk
Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Még két napig hatalmas hőséggel küzd az ország, harmadfokú a riasztási szint. A közszférában, ahol lehet, home office-t rendeltek el. Sorra dőlnek a melegrekordok, vasárnap Budakalászon 40,7 Celsius-fokot mértek – és még csak most tetőzik a hőhullám.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×