Infostart.hu
eur:
354.24
usd:
310.74
bux:
138870.02
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Az orvosok sem tudják, hová utalják a betegeket

Az orvosoknak még nincs hivatalos információjuk arról, hogy hova kell utalniuk a hozzájuk forduló betegeket. A Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának elnöke szerint fontos, hogy a betegeket ne csak az illetékes területi kórházba lehessen beutalni.

Kertai Aurél hozzátette: az orvosok természetesen figyelembe veszik a betegek kérését, ezt azonban csak addig tudják megtenni, amíg a minisztériumi ajánlástól való eltérő döntés nem jelent számukra hátrányt.

A háziorvos, aki a főváros XVII. kerületében praktizál, elmondta, hogy az ő körzetében például két szakrendelő is működik, amelyek ellátási körzete fedi egymást. Épp ezért az orvosok tanácstalanok, hogy hova utalják a hozzájuk fordulókat.

Kertai Aurél olyan speciális esetekre is felhívta a figyelmet, amelyek miatt szintén nem célszerű egy központilag kijelölt intézménybe menniük a betegeknek.

Azok, akik néhány éve például hasi műtéten estek át, jó, ha ugyanott, lehetőleg ugyanazzal az orvossal kezeltetik magukat a jövőben is - mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter az Országgyűlésben
cikkünk frissül

Magyar Péter az Országgyűlésben

Cikkünk frissül! Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólal napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, terveket osztott meg a háború jövőjéről – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, terveket osztott meg a háború jövőjéről – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Vlagyimir Putyin orosz elnök kénytelen volt megszólalni az Oroszországban tapasztalható problémákról – közölte a TASzSz. Az utóbbi hetekben megszaporodtak azok a beszámolók, amelyek súlyos üzemanyaghiányt jelentettek Oroszország több területén, különösen a fővárosban, Moszkvában alakultak ki hosszú sorok a benzinkutak előtt. Az orosz elnök a kormánypárt, az Egységes Oroszország kongresszusán megemlítette a problémát, és elismerte, hogy az ország „kritikus időszakot él át”. Vlagyimir Putyin orosz elnök egy interjúban kijelentette, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel való találkozóra vonatkozó felhívások mellett új javaslatokat is kapott az ukrajnai háború lezárására - tudósított az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×