Infostart.hu
eur:
354.93
usd:
311.23
bux:
139046.43
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Megnyílhat a budapesti szellemház

Április 15-én beköltözik az első bérlő a budapesti Kálvin téri szellemházba. Az évek óta üresen álló üvegház beruházója és kivitelezője jelenleg is perben áll, de ez nem érinti az irodák kiadását.

Egy bankfiók költözik elsőként a 2003-ban elkészült, ám azóta is üresen álló Kálvin Centerbe.

Szakál Pál elmondta, hogy az április 15-ei nyitást követően sorra költöznek be a további cégek. Jelenleg a nyolcezer négyzetméter alapterületű irodaház felének kiadásáról folynak a tárgyalások.

A Kálvin téri szellemháznak nevezett irodaházon 2003. óta több javítást végeztek.

A beruházónak gondja támadt a Múzeum utcai renovált homlokzattal és a Kálvin tér felé eső üvegfallal, de a belső kialakításban is talált kivetnivalót, a többi mellett a tűzriasztó rendszerrel volt probléma.

Ezért a beruházó mintegy egymilliárd forintot visszatartott a kivitelező fővállalkozó Swietelsky AG díjából.

A műemlékszerű Múzeum utcai homlokzatot a beruházó le is verette, és egy új céggel készíttette el újra, az üvegfalból pedig egy nagyméretű üvegtáblát üttetett ki balesetveszélyre hivatkozva.

Az osztrák kivitelező magyar és szlovén alvállalkozói szerint egyik homlokzatnak sem volt különösebb baja.

Az egymilliárd forintos elmaradt kifizetésért ugyanis jelenleg is per folyik Bécsben a beruházó és a kivitelező között.

A beruházó az elmúlt egy évben a belső részt is átalakíttatta: átépítették a tűzriasztó rendszert és egy központi szerverszobát telepítettek a majdani bérlők számára.

A ház hányatott sorsához tartozik, hogy 2001-ben le kellett állítani az építését, mert leárnyékolta a szomszéd épület kéményeit, balesetveszélyt okozva ezzel.

Megoldásként hosszú csövekkel magasították meg a kéményeket, amelyek igen furcsa látványt nyújtanak.

Egyes ingatlanszakértők szerint többek között a problémák miatt nem lesz diadalmenet a Kálvin Center irodáinak értékesítése, az épület ugyanis elég rossz hírnévre tett szert az elmúlt években.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány
napirend előtt

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×