Infostart.hu
eur:
363.48
usd:
313.28
bux:
151579.72
2026. szeptember 11. péntek Teodóra

Horn továbbra is kitart Kádár mellett

Horn Gyula volt kormányfő szociáldemokrata politikusnak nevezte Kádár Jánost, az MSZMP egykori vezetőjét azon a fórumon, amelyet az MSZP Nyugdíjas Tagozatának vendégeként tartott Tolnán.

A politikus arra a hallgatói felvetésre válaszolta ezt, amely Gyurcsány Ferencnek a pártkongresszuson elhangzott értékelését bírálta Nagy Imre és Kádár János szerepének megítélésében.

"Én kísértem őt egy franciaországi úton, ahol arról győződhettem meg, hogy igenis Kádár János, nyugodtan merem mondani, szociáldemokrata politikus volt" - jelentette ki Horn Gyula.

"Semmi értelme új frontot nyitni, szembeállítani két ember emlékét" - mondta Horn Gyula, hozzátéve, ezt a véleményét a párt elnökének is megfogalmazta.

"Kádár János olyat tett meg, amit kevés magyar politikus (...), az embereknek biztonságot teremtett, a megélhetés biztonságát" - szögezte le.

A szocialista politikus köszönetet mondott a jelenlévőknek, hogy mint mondta, most is kibírják, elviselik a nehézségeket, amit a költségvetési megszorítások, a reformok és a jövőt meghatározó fejlesztések együtt rónak rájuk.

"A célokkal nagyobb bajok nincsenek, de a megvalósításuk nagy próbatételt jelent" - mondta.

Megítélése szerint "nem kis dolog az egészségügyi reform, de egy sor területen már közel áll a befejezéshez".

Horn Gyula alapvetően fontosnak nevezte, hogy "közbizalmat, együttműködést kell teremteni, ami nélkülözhetetlen a továbblépéshez".

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter fontos bejelentést tett a dízelüzemű gépjárművek tulajdonosai számára - videó

Magyar Péter fontos bejelentést tett a dízelüzemű gépjárművek tulajdonosai számára - videó

A kormány arról döntött, hogy támogatást nyújt csaknem egymillió dízelüzemű gépkocsi tulajdonosának és a családjainak – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán. A maximum 150 lóerős, dízel üzemű gépkocsik tulajdonosai összesen 20 ezer forint kompenzációban részesülnek.

Budapesten a világ szeme: Tajti-Márton Anita magyar érmeket vár az este kezdődő atlétikai Világdöntőben

Péntek este kezdődik a háromnapos, naponta háromórás atlétikai Világdöntő Budapesten, amelyre a legnagyobb világsztárok is eljönnek. Kiemelkedő eredményt remél az Európa-bajnok kalapácsvető Halász Bencétől a magyar szövetség új elnöke, Tajti-Márton Anita, aki az InfoRádióban beszélt a Világdöntőről.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×