Infostart.hu
eur:
354.73
usd:
311.07
bux:
139059.44
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Négyes metró: meghosszabbítanák, de nincs rá pénz

Egyetértettek a parlament közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési albizottság képviselői, hogy szükséges a négyes metró meghosszabbítása a budaörsi virágpiacig. A kormány pénzügyi okok miatt nem támogatja a javaslatot.

Az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának albizottságának ülésén Becker László metróbiztos emlékeztetett: a jelenlegi tervek szerint a négyes metró első (Kelenföld és a Keleti pályaudvar közötti) szakasza 2010 végére, a második szakasz (a Keleti pályaudvartól a Bosnyák térig) 2012-re készülhet el. Foglalkoznak a harmadik - Kelenföld és a budaörsi virágpiac közötti - szakasz megvalósíthatóságával is.

Gulyás László, a DRB Metró Projekt Igazgatóság vezetője hangsúlyozta: a szakértők egyetértettek abban, hogy a négyes metró "torzó" lenne, ha nem épülne meg a harmadik szakasz is.

Az MSZP-s Baráth Etele közölte: az első két szakaszt nem szabad megváltoztatni, ezért nem támogatják a törvénymódosítást, ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a második szakasz befejezte után azonnal kezdődjön meg a harmadik szakasz építése.

A képviselő kifogásolta a metró jelenlegi nyomvonalát, mert szerinte a tervek elkészülte óta jelentősen megváltozott a dél-budai közlekedés.

A Pénzügyminisztérium képviselője azt közölte a képviselőkkel, hogy a kormány a többletköltségek miatt nem támogatja a törvényt módosító javaslatot.

A képviselők végül 4 igen, 4 nem és egy tartózkodó szavazat mellett úgy döntöttek: nem ajánlják a gazdasági bizottságnak, hogy általános vitára alkalmasnak tartsa a módosítást.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány
napirend előtt

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×