Infostart.hu
eur:
354.93
usd:
311.23
bux:
139046.43
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Lesz radar a Tubesen

Megépülhet a NATO-radar a Tubesen - jelentette be Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.

A politikus a kormányszóvivői tájékoztatón emlékeztetett: a pécsiek a népszavazáson nem utasították el a lokátor felépítését.

Hozzátette: a kormány felhatalmazta a honvédelmi minisztert, hogy kezdje meg a NATO-val a tárgyalásokat a lokátor megépítéséről és a katonai szövetség által biztosított források felhasználásáról.

Gál J. Zoltán hangsúlyozta: a honvédelmi miniszter minden szükséges lépést megtesz, hogy az építkezés mielőbb elkezdődjön.

Ígéretet tett arra, hogy maradéktalanul figyelembe veszik majd a környezetvédelmi előírásokat, és folyamatosan együttműködnek a pécsi önkormányzattal.

Gál J. Zoltán emlékeztetett arra, hogy a helyszínre vonatkozó döntés a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a honvédelmi tárca vezetője kompromisszumának eredményeként született.

Az építéssel kapcsolatos további részletekről később ad tájékoztatást Szekeres Imre - mondta.

A civilek nem adják fel

Vicze Csilla, a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) szóvivője kijelentette: nem fogadják el a döntést, a pécsi önkormányzat vezetőitől pedig konkrét lépéseket várnak a Tubes védelme érdekében.

Felszólítjuk az önkormányzatot, hogy tulajdonosi jogaival élve módosítsa az építési szabályzatot és a szabályozási tervet, a módosítás idejére pedig rendkívüli közgyűlésen rendeljen el építési tilalmat arra az önkormányzati területre, amelyre a honvédség a beruházás érdekében igényt tartana - mondta.

Az önkormányzat tehetetlen

Tasnádi Péter, a baranyai megyeszékhely polgármestere újságírók kérdésére válaszolva azt mondta: az álláspontok részletes és pontos ismeretében döntenek arról, mit tesznek a közeljövőben.

Változatlanul fenntartom azt az állításomat, hogy a kialakult helyzetben tudomásul kell vennünk az ellenzők népes táborának véleményét. Mindez azonban nem jelentheti azt, hogy Pécs városának vezetése ebben az ügyben nem jogkövető magatartást folytat. Be kell látnunk, e pillanatban a döntés a kormányzat kezében van - hangsúlyozta.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány
napirend előtt

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×