Infostart.hu
eur:
354.73
usd:
311.07
bux:
139059.44
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

A rendőrség Toroczkain hajtaná be költségeit

Fizetési meghagyást bocsátott ki a Fővárosi Bíróság Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye ifjúsági szervezet volt vezetője ellen - közölte a bíróság sajtótikársága. A mintegy tízmillió forintos meghagyás kibocsátását a BRFK kérte az MTV székházának "megostromlásakor" elszenvedett károk miatt.

A Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán azt közölték: a bírósági iratok szerint a meghagyást február 27-én kapta meg a címzett, akinek 15 nap áll a rendelkezésére, hogy az ellen úgynevezett ellentmondással éljen. Ez szerdáig nem történt meg.

A BRFK sajtóosztálya közölte: Toroczkai László 2006. szeptember 18-án a Kossuth téren beszédet intézett a demonstráló tömeghez, amelyben felszólította az embereket, hogy vonuljanak az MTV székháza elé.

A felszólítás eredményeként a tömeg egy része, több ezer ember a Szabadság térre vonult, ahol jogellenes demonstráció kezdődött. A BRFK szerint egyértelműen Toroczkai László kezdeményező fellépése miatt.

A BRFK levelében utalt a gyülekezési törvény azon bekezdésére, amely szerint a rendezvény rendjének biztosításáról a szervező gondoskodik. Felhívták a figyelmet a jogszabály egy másik bekezdésére is, amelynek alapján ha a rendezvény résztvevőinek magatartása a rendezvény törvényességét veszélyezteti, és a rend másként nem állítható helyre, a szervező köteles a rendezvényt feloszlatni.

Toroczkai László a Magyar Televízió székháza előtt nem biztosította a rendezvény békés folytatását, és amikor az elvesztette békés jellegét, azt nem oszlatta fel - írta a BRFK.

A sajtóosztály szerint megállapítható, hogy Toroczkai László a Magyar Televízió székháza előtt jogellenes demonstrációt szervezett és tartott.

A székház védelme során a Budapesti Rendőr-főkapitányságot anyagi kár érte, ezért a felelős személy, Toroczkai László részére fizetési felszólítást küldtünk - olvasható a rendőrség levelében.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány
napirend előtt

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×