Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Rajzfilmhős lesz Gergényiből

A Népszabadság azt írja, hogy akár az egy-, akár a több- biztosítós egészségügyi rendszer mellett dönt a kormány, az OEP mindenképp részvénytársasággá alakul, derül ki a lap birtokába került tervezetből. Ennek egyetlen tulajdonosa az állam lenne. Később azután privatizálhatnák az egészségpénztárt. Akárhány biztosító is lenne, díjtételeik csak minimálisan térhetnének el.

A Magyar Nemzetben az áll, hogy a nyilvántartott egyéni vállalkozások száma 40 ezerrel csökkent tavaly. Elemzők a vállalkozások számának további csökkenését prognosztizálják.

Az Index.hu-n olvasható, hogy rajzfilm készül az októberi zavargásokról. A rajzfilmet eredetileg a velencei biennáléra készítették volna, a pályázat első körben nyert is, de végül mégis elutasították. Nemes Csaba ennek ellenére elkészíti Remake című animációs filmjét.

A Világgazdaság számol be arról, hogy a Seychelles-szigetek, a Bahamák, a Kajmán-szigetek és a többi jól ismert egzotikus adóparadicsom mellett egyre több európai ország is lehetőséget ad arra, hogy a területén bejegyzett, de gazdasági tevékenységüket másutt folytató (offshore) cégek ne fizessenek nyereségadót.

A multinacionális konszernek mellett egyre több kis- és közepes vállalkozás is igyekszik ezen kiskapuk segítségével csökkenteni az adóterheit. Európában talán Svájc a legismertebb adóparadicsom. Az amerikai szenátus becslése szerint a szövetségi adóhivatal évente 40-70 milliárd dollártól esik el az offshore központok miatt, de a nyugat-európai országok esetében is milliárdos nagyságrendű a veszteség.

A Napi Gazdaság írja, hogy újabb jubileumot ért el a hazai internetes világ: múlt héten bejegyezték a háromszázezredik magyar domaint. A magyarországi domain-regisztráció sajátosságai miatt - mivel egyszerre több száz webcímet jegyeznek be - nem lehet megmondani, hogy melyik domain volt pontosan a háromszázezredik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×