Infostart.hu
eur:
354.95
usd:
311.84
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Fidesz: kezdjük az igazságossággal!

Megkezdődött a Fidesz által novemberben javasolt vitasorozat. A legnagyobb ellenzéki frakció vezetője a Moszkva téren rendezett sajtótájékoztatóján elmondta: az első vita témája az igazságosság.

Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy a Fidesz novemberi kongresszusán négy témában, az igazságosság, az életminőség, a közszolgáltatások és az állam feladata, valamint a versenyképesség kérdésében javasoltak vitát.

Úgy vélte: a rendezvénysorozatra azért van szükség, mert a pártok a rendszerváltozás óta egyre inkább elbeszélnek egymás mellett, az álláspontok közeledésére viszont csak akkor van lehetőség, ha minden politikai erő kialakítja véleményét a fontos ügyekben.

A Fidesz azzal kíván a közeledéshez hozzájárulni, hogy saját álláspontját tisztázza, korszerűsíti és a nyilvánosság elé tárja, várva, hogy más pártok hasonlóan tesznek, utána pedig leülünk és ütköztetjük a véleményeket - fogalmazott Navracsics Tibor.

Hozzátette: a Fidesz szempontjából azért szükséges a vitasorozat, mert a párt a szövetség bővítésével és az önkormányzati választásokon aratott győzelemmel fordulóponthoz érkezett, a színesedésnek és a bővülésnek pedig az álláspontok tisztázásában is meg kell nyilvánulnia.

A Fideszben utoljára tíz éve volt hasonló vitasorozat és vitairat, a Polgári Magyarországért címmel, amely akkor fordulópont volt a Fidesz életében - mondta a politikus.

Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×