Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Brutálisan megdrágul az élet Pécsett

Az elsődleges feladat az, hogy hosszú távon jól működjön a város, éppen ezért az elkövetkező időben még nagyobb hangsúlyt kap a racionális gazdálkodás - hangsúlyozta Tasnádi Péter, Pécs polgármestere hétfőn a közüzemi díjak várható emelésének mértékéről és annak kompenzálásáról tartott tájékoztatón. A távhő mintegy 50, a helyi közlekedés csaknem 35 százalékkal drágul Pécsett.

A racionális gazdálkodás érdekében a város számos intézkedést hoz és hozott - hangsúlyozta Tasnádi Péter. Pécs vezetése többek között célul tűzte ki, hogy a jövőben csak a rászorultak juthassanak hozzá a támogatáshoz. A közüzemi cégeket folyamatosan ellenőrzik, átvilágítják, hogy feltárják a belső tartalékaikat.

Ezen kívül 2007. január végéig kidolgoznak egy új szociális támogatási rendszert, amelybe a lakhatási mellett beépülnek az egyéb - a tömegközlekedési, a víz- és csatornadíj, illetve távhő - kompenzációs lehetőségek is.

Gasz Zoltán, a Pétáv Kft. igazgatója elmondta, hogy Pécsett átlagosan 49,7 százalékkal emelkedik a távhő ára. Ez egy átlagos, 50 négyzetméteres, havi 3 köbméter melegvizet felhasználó lakás esetében a legnagyobb támogatás mértékével évi 3061 forint, míg támogatás nélkül 62.405 forintos emelkedést jelent a jelenlegi mintegy 120.000 forintról.

A cég igazgatója szerint ugyanakkor kedvezően érinti a lakosságot, hogy az alapdíj és a hődíj arányát 50-50 százalékról, 32-68 százalékra módosítják, ugyanis - mint mondta - a hődíjból jelentős megtakarítás érhető el.Jelentősen drágul a közlekedés is

A Pécsi Közlekedési Zrt. 2007-ben két ütemben - januárban és júliusban - emeli tarifáit, összesen 34,99 százalékkal.

Január 1-jétől a bérletek és a jegyek ára átlagosan 20,1 százalékkal emelkedik, a tanuló és a nyugdíjas bérleteknél azonban 40,11 százalékos lesz az emelés - mondta a cég vezérigazgatója.

Kerényi János hozzátette: a 2007. július 1-jétől tervezett áremelés mértéke a jegyeknél, bérleteknél 10 százalék, míg a tanuló és nyugdíjas bérleteknél 19,86 százalék.

Pécsett az összevont havi bérlet a jelenlegi 4212 forintról január elsejétől 5055 forintra, míg júliustól 5560 forintra emelkedik. A jelenleg 1313 forintba kerülő tanuló és nyugdíjas bérletért, január elsejétől 1840, míg júliustól 2205 forintot kell majd fizetni.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Összeállt Európa friss fejlettségi térképe - hol állunk?

Összeállt Európa friss fejlettségi térképe - hol állunk?

A magyar gazdaság az egy főre jutó GDP-je alapján az ötödik legkevésbé fejlett ország az unióban - derül ki a közelmúltban frissített 2024-es statisztikából. Az utóbbi években a lengyel, a román és horvát gazdaság került elénk. A hazai lakosság fogyasztása az utolsó előtti, megelőzve a letteket, holtversenyben Bulgáriával. A hazai árszint az uniós árszint 70%-át közelíti, az élelmiszereknél szinte teljes az árkonvergencia.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×