Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Az ÁNTSZ dönti el, hol kezeltethetjük magunkat

Még nem tudni, milyen úton, de mindenképpen személyre szóló értesítést kapnak a járulékfizetők arról, hogy esetükben melyik az a három kijelölt intézmény, ahol ingyenesen kaphatnak fekvőbeteg ellátást. Az úgynevezett kiemelt betegségcsoportokban, például a szív-és érrendszeri problémákkal vagy daganatos betegségben szenvedőket januártól a speciális intézményekben látják el, ezekre nem vonatkozik a "lakóhelyhez közeli intézmény" kitétele.

A parlament elé pénteken kerülő egészségügyi reformcsomag szerint januártól az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat jelöli ki azt a három intézményt, ahol térítésmentesen kaphatnak ellátást a járulékfizetők - mondta el az Egészségügyi Minisztérium sajtóirodája.

Kormányrendeletben vagy miniszteri hatáskörben szabályozzák majd, hogy az új rend szerint hol és hogyan választanak intézményt az állandó lakhelyüktől távol dolgozók vagy tanulók, és azt is, hogy a kijelölt lehetőségekről hogyan értesülnek a tb-járulékot fizetők.

Szülés: legkevesebb 25 ezer forint plusz

Annyi biztos, hogy aki nem a kijelölt helyre megy, annak a kezelési költség harmadát, maximálisan 100.000 forintot kell kifizetnie a jövő évtől. Így például egy szülés, körülbelül 25 ezer forintba fog kerülni olyan kórházban, ami nincs a három kijelölt között.

Ezt a díjat egyébként akkor is ki kell majd fizetni, ha valaki a saját kórházába megy ugyan, de ragaszkodik ahhoz, hogy a saját, éppen nem ügyelő kezelőorvosa foglalkozzon vele.

Levélben értesít az ÁNTSZ

Döntés ugyan még nincs, de elképzelhető,hogy levélben érkezik az értesítő a járulékfizetőkhöz a választható kórházakról, hiszen az ÁNTSZ az országos szűrésekről is levélben tájékoztatja a jogosultakat.

Lehetséges, hogy a háziorvos kapja meg a hozzátartozó ellátandókról az információt. Az utóbbi napokban több fórumon is elhangzott "nem hivatalosan", hogy a háziorvossal esetleg "meg lehet beszélni" hogy egy beteg hová akar menni. Sürgősségi ellátásért persze sehol nem kell fizetni.

Amennyiben valakinek daganatos betegsége van, érsebészeti kezelésre szorul vagy szívproblémái vannak, akkor mentesül a legközelebbi 3 kórház kitétel alól. A kiemelt betegségcsoportokban szenvedőket a speciális intézményekben, centrumokban kezelik majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

„A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Az új köztársasági elnököt az alkotmányozási folyamat lezárultáig, de legfeljebb 5 évre az Országgyűlés választja meg, várhatóan még nyáron. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A jelenlegi képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól már alkalmazandó lesz. Vármegye helyett újra megye jön, nem lesznek főispánok sem.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×