Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Gyurcsány: nem fogok megtántorodni

Jobb országot ígért Gyurcsány Ferenc az MSZP pécsi szervezetének kampányzáróján. A miniszterelnök elmondta azt is: a politikai támadások ellenére nem tántorodik meg.

A kormányfő hangsúlyozta: sok küzdelem és nehéz pillanatok árán csinálnak egy jobb országot.

Gyurcsány Ferenc arra számít, hogy korábbi és jelenlegi támogatói közül sokan ellene fordulnak a közeljövőben, ugyanakkor reméli, hogy utána - látva az eredményeket - ismét támogatják majd.

Az elmúlt hetek kormányellenes megmozdulásaira és a megszorító intézkedéseire utalva a miniszterelnök leszögezte: nem alkuszik és nem tántorodik meg.

"Fogunk csinálni egy jobb országot. Lesz benne küzdelem, lesznek nehéz pillanatok, sőt azt is gyanítom, hogy akik pár hónapja lelkesen támogattak, vagy akár még ma is, a hátuk közepére nem fognak kívánni. De azt remélem, még ha így is lesz, majd még pár hónappal később azt mondják: mégiscsak ennek a Gyurcsánynak volt igaza, mert meg kellett csinálni" - fogalmazott a kormányfő.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy Pécsnek is tovább kell mennie, tovább kell fejlődnie, nem szabad feladnia álmait.

Sikerre kell vinnie egyebek mellett az Európa kulturális fővárosa programot, hiszen a baranyai megyeszékhely lesz 2010-ben az ország arca.

"Mert vendégeket fogunk hívni. Meg akarjuk mutatni, milyenek vagyunk mi, magyarok. Mert nem csak olyanok vagyunk, amilyen képet mutatott rólunk az elmúlt egy-két hétben a média. Azt gondolom, a magyarok túlnyomó többsége nem olyan. Felelős, jóhiszemű, dolgozni akaró és tudó, nem romboló, hanem építkező fajta a magyar" - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×