Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Bence György: Gyurcsány újabb és újabb kínos dolgokat mond

"Gyurcsány Ferencről kiderült, hogy nem bírja tartani a száját. Ráadásul újabb és újabb kínos dolgokat mond, egyre gyakrabban" - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bence György. A filozófus szerint a miniszterelnök a beszéd nyilvánosságra kerülése óta "percenként" ad egy interjút, és mindegyikben van valami, ami kínos a maga és a pártja szempontjából. Pedig az emberek most nagyon figyelnek.

A beszéd rendkívül izgalmas, hiszen az, aki nem bennfentes pártember, ritkán van olyan helyzetben, hogy ilyen bepillantást nyerjen a kulisszák mögé, de ez csak egy mozzanat - hangsúlyozta Bence György.

"A lényeg nem az, hogy Gyurcsány mit mondott arról, hogy hogyan hazudott, nem hazudott, mindenki hazudott, hanem az, hogy ténylegesen mást tettek, mint amit a legtöbb ember várt, és erre nem válasz az, hogy úgyis mindenki tudta. Nem, nem mindenki tudta, ha mindenki tudta volna, nem választották volna meg" - mutatott rá a filozófus.

Mégis a beszéd az, ami miatt mennie kell

Önmagában azonban attól, hogy mást tett, mint amit ígért, Bencze György szerint még nem kellene mennie, mert "bármilyen csúnya módon is nyerte meg a választásokat, mégiscsak megnyerte, és ez a saját táborában neki nagy tekintélyt adott".

"Ami miatt mennie kell, az maga a beszéd, annak a tartalma. Ezerféle dolog van benne, amin el lehet csámcsogni, csak egy dologra hívom fel a figyelmet, hogy hogy beszél a saját táboráról... Semmilyen csoportról nem lehet ezen a hangon beszélni, hogy 'mindannyian hülyék vagytok egytől egyig, hogy korruptak, alkalmatlanok vagytok, csak azért vagytok politikusok, mert már elfelejtettek autót fényezni', ez borzalmas" - fogalmazott Bence György.

Gyurcsány "nem bírja tartani a száját"

"Az is kiderült, hogy nem bírja tartani a száját. Újabb és újabb kínos dolgokat mond, egyre nagyobb sebességgel, és ez is nyilván aggodalommal tölti el a szolidabb elemeket a saját pártjában" - tette hozzá Bence György.

A filozófus szerint "nem hülye a közönség", azért tűnik úgy néha, hogy mindent be lehet adni a népnek, mert nem nagyon figyel oda. "Most odafigyelnek. Most nem lehetne csinálni, és most is csinálja, sőt még erősebb fokozatra kapcsolt. Percenként ad egy interjút, és mindegyikben van valami ami kínos a maga szempontjából, a pártja szempontjából" - hangsúlyozta Bence György.

A Gyurcsány-beszéd a Fidesz kezére játszott

A filozófus emlékeztetett arra: Orbán Viktor előre látta, hogy, demonstrációba is torkolló elégedetlenség is lehet a kormány politikájának következménye. A Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra kerülése ilyen értelemben a Fidesz kezére játszott - tette hozzá Bence György.

A filozófus megjegyezte: a tüntetésekben önmagukban semmi rossz nincs. "Ha a kormány ilyen kemény dolgokat csinál, ráadásul ilyen durva formában, és úgy, hogy az ellenkezőjét is ígéri, akkor nemcsak hogy várható, hogy békés, véleménynyilvánító, nyomásgyakorló demonstrációkra kerül sor, hanem ez a demokrácia természetes megnyilvánulása".

"Aki azt mondja, hogy ilyet nem szabad csinálni, az vagy elvesztette a fejét politikai okokból, vagy szánt szándékkal nem mond igazat. Ilyesminek nagyon is van helye a demokráciában, és természetesen pont az ellenzék oldaláról van helye, hiszen a kormánypártoknak módjuk van kormányozni, és a híveik vágyait közvetlenül - valamilyen mértékben - megvalósítani" - mutatott rá Bence György.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×