Infostart.hu
eur:
365.2
usd:
320.75
bux:
151567.71
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Újratárgyalnának minden megállapodást a kormánnyal

A Liga Szakszervezetek elnöke szerint minden, a munkavállalókat hátrányosan érintő megállapodást, határozatot újra kell tárgyalni a kormánnyal, a miniszterelnök májusi beszédének tükrében.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy miután Gyurcsány Ferenc beismerte, kormánya "nyilvánvalóan végighazudta az utolsó másfél-két évet", a Liga Szakszervezetek elnöke szerint minden, a munkavállalókat hátrányosan érintő megállapodást, határozatot újra kell tárgyalni. Gaskó István emlékeztetett, hogy a megszorítások nyomán többek között már szeptembertől 2,5 százalékkal csökken a munkavállalók reálbére.

A Népszabadság arról számol be, hogy két nappal a csütörtökre tervezett Kossuth téri tandíjellenes demonstráció után, szeptember 23-án választ új elnököt a demonstrációt verbuváló szervezet, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. A jelenlegi elnök, Ekler Gergely nem indul újra a posztért, az eddigi egyetlen pályázó, Miskolczi Norbert választmányi tag pedig hasonló fellépést ígér. Mint mondja: amit a HÖOK most képvisel, az az ő döntése is, így megválasztása esetén is folytatják a tandíj elleni fellépést.

A Napi Gazdaság tájékoztatása szerint novembertől lesz hatályos a tavaly aláírt román-magyar nyugdíjegyezmény, ami Románia uniós csatlakozásáig marad érvényben. Elképzelhető tehát, hogy a hosszasan előkészített megegyezés alig pár hónapot él meg. A korábbi megállapodás alapján évi 18 milliárd forintot fizet ki a költségvetés a Magyarországon letelepedett romániai nyugdíjasoknak.

A Világgazdaság úgy tudja, a megvalósítás ütemezése és a tervezett infrastruktúra típusa is gondot okoz a Lyont Budapesttel összekötő európai vasúti tengely magyar szakaszán. Míg nálunk kizárólag a villamosításra és a szintbeli kereszteződések megszüntetésére készülnek, addig Franciaország és Olaszország között 250-300 km/h sebességre tervezett új szakaszt kívánnak építeni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×