Infostart.hu
eur:
362.16
usd:
315.79
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Hiller: Orbán hívja vissza az utcákra küldött embereit!

Az MSZP elnöke felszólította Orbán Viktort, hívja vissza a Fidesz utcára küldött embereit, akik a hétvégén többször megzavarták a miniszterelnök kampányeseményeit. A Fidesz cáfolja, hogy bármi köze lenne Gyurcsány Ferenc kifütyüléséhez.

Hiller István az InfoRádióban elmondta: bizonyítást nyert számukra, hogy - ugyanúgy, mint tavasszal, az országgyűlési választások idején - a Fidesz áll a rendzavarások hátterében.

"A Fidesz semmit nem tanult, és semmit nem felejtett április óta" - fogalmazott az MSZP elnöke.

A Fidesz szóvivője korábban cáfolta, hogy közük volna a kifütyülésekhez.

Szijjártó Péter szerint a hangos megnyilvánulások annak köszönhetők, hogy a miniszterelnök provokálja a választókat a kampánykörút során, mert "nem ismeri el a hazugságait", és nem kér elnézést a választóktól.

Hiller István ugyanakkor kijelentette: a helyi emberek ismerik egymást, és ők maguk azonosították be fideszesekként azokat, akik bekiabálásokkal és fütyülésekkel félbeszakították a miniszterelnök beszédét.

A szocialista párt elnöke szerint volt, ahol a helyi fideszes vezetők nem is titkolták ezt.

"Nagykőrösön a fideszes polgármester, egyben országgyűlési képviselő az önkormányzati testületi ülésen tette a felszólítást, hogy a miniszterelnököt ilyen rendetlenül fogadják" - hangsúlyozta Hiller István.

"Arra kértem a Fidesz elnökét, hogy rendelje vissza a Fidesz utcára kiküldött embereit, arra kérem, hogy ezt személyes megnyilatkozással tegye meg" - jelentette ki Hiller István.

Arra a felvetésre, hogy hogy miként várhatja ezt a lépést Orbán Viktortól, ha egyszer a Fidesz cáfolja, hogy köze lenne a rendzavarásokhoz, a szocialisták elnöke csak annyit válaszolt: "az egyes helyi megnyilatkozások bizonyítottak és bizonyítást is nyernek".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban a hétvégi németországi választások kapcsán elmondta: nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×