Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
314.59
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Rendőrségen végződhet a tűcsere-program

Vádemelést javasolt a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki tavaly decemberben önmagát jelentette fel, hogy kiderüljön: törvénybe ütközik-e, ha valaki szenvedélybetegeken segít. A Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet ingyenes jogi képviseletet nyújt az aktivistának.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy a III. kerületi rendőrség kábítószerrel való visszaélés miatt javasolta a vádemelést az ügyészségnek.

Szabó Illés közölte: eszerint aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, vagy tart, bűntettet követ el és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet elnöke közölte: a tűcsere-program kiemelt eszköze a hatályos drogstratégiának, és azt mind az AIDS megelőzésében szerephez jutó nemzetközi szervezetek, mind pedig a 2000-ben elfogadott Nemzeti Drogstratégia támogatja.

Dénes Balázs szerint a program csak akkor tudja betölteni a feladatát, ha sem a droghasználóknak, sem a segítőknek nem kell tartaniuk rendőri intézkedéstől. A III. kerületi ügyészség várhatóan július végén dönt a vádemelési javaslatról.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 1. 03:40
2026. szeptember 1. 03:20
×
×