eur:
395.28
usd:
365.61
bux:
73475.88
2024. július 30. kedd Judit, Xénia

Gólya helyett a kormány hozza a több gyereket?

A kormányzat következetes gyermek- és családbarát intézkedéssorozatának is köszönhető, hogy az év első négy hónapjában tovább emelkedett a születések száma - jelentette ki Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő a népesedési világnap alkalmából.

A statisztikai hivatal adatai szerint az idei év első négy hónapjában is emelkedett a születések száma, ez 2004 óta talán már tendenciának nevezhető - mondta az MSZP-frakció ifjúsági szakcsoportjának vezetője.

Török Zsolt rámutatott arra, hogy húsz-huszonöt év után 2004 volt az első olyan esztendő, amikor több gyermek született, mint az azt megelőző évben, és a növekedés 2005-ben is folytatódott.

A születésszám emelkedéséhez hozzájárult a kormányzat következetes családbarát, gyermekbarát intézkedéssorozata is - hangsúlyozta a politikus.

A képviselő kiemelte, hogy az elmúlt években folyamatosan és jelentősen nőtt a családi pótlék, valamint a szociálpolitikai kedvezmény.

Török Zsolt szerint ezek az intézkedések - a szociális ellátórendszer támogatási formáinak kiépülésével együtt - azt eredményezhetik, hogy a családok nyugodtabban vállalhatnak gyermeket.

Lehet-e közvetlen összefüggés?

A demográfusok szerint a családtámogatási rendszerek legfontosabb értéke a stabilitás, hogy a gyermeket vállalók hosszú távra tudjanak tervezni.

Ebből a szempontból nem vizsgázik jól az ország, hiszen az Orbán-kormány a korábbiakhoz képest a családi adókedvezményt preferálta, újabb váltásként az MSZP-SZDSZ koalíciós kormányok ezt leépítették, majd megszüntették, és visszatértek az alanyi jogon járó juttatásokhoz.

A Népességtudományi Kutatóintézet főmunkatársa is hangsúlyozta az InfoRádióban: elsősorban gazdasági és társadalmi stabilitásra, kiszámíthatóságra és biztonságra lenne szükség ahhoz, hogy lassuljon az ország lakosságának öregedése.

Daróczi Etelka demográfus hozzátette: a párok akkor vállalhatnak több gyereket, ha a munkájukban, anyagi körülményeikben stabilitást éreznek, még ha ez nem is a legmagasabb szintű.

Gyurcsány sem hisz benne

Az április 6-ai miniszterelnök-jelölti vitában Gyurcsány Ferenc sem látott közvetlen összefüggést egy kormány intézkedései és a születésszám között.

Amikor Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy a magyarországi párok azért nem vállalnak annyi gyermeket, amennyit szeretnének, mert a kormány leépítette a lakástámogatási rendszert és a családi adókedvezményt, Gyurcsány Ferenc úgy reagált:

"Mikor született több gyerek? Az ön idejében vagy a mi időnkben? Tavaly éppen 2000-rel több, mint az utóbbi években. Én ennek nem hiszek, az ilyen konkrét egymásra hatásában..."

Címlapról ajánljuk
Magyarország–Spanyolország 7-10

Férfi vízilabda élőben
Magyarország–Spanyolország 7-10

A magyar férfi vízilabda-válogatott Spanyolország ellen játssza második csoportmérkőzését a párizsi olimpián. A mi hatosunkban két mérkőzést már lejátszottak kedden, az ausztrálok bombameglepetésre 8-3-ra verték a formán kívüli szerbeket, a franciák 14-13-ra a vasárnap a szerbeket megszorongató japánokat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.31. szerda, 18:00
Feldman Zsolt
az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×