Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
314.52
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

A kormány nem enged

A kormány az ellenzék nélkül is végigviszi az önkormányzati rendszer reformját - közölte a Baloldali Önkormányzati Közösségek elnöke, miután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök konzultált a szervezet tagjaival.

Tóth József azt is közölte: a kormányfő ígéretet tett arra, hogy a kabinetnek továbbra is a hatékony és olcsóbban működő államigazgatás kialakítása a célja.

Hétfőn az Országgyűlésben nem kapott többséget a régiók létrehozásához szükséges, kétharmados támogatást igénylő alkotmánymódosítási javaslat, illetve az az előterjesztés, amely csökkentette volna a megyei és a fővárosi közgyűlés létszámát.

Új közjogi, közszolgáltatási szerződés kidolgozását kezdi meg az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium annak érdekében, hogy az állam szerződjön a régiókkal bizonyos feladatok ellátására - közölte a tárca vezetője.

Lamperth Mónika elmondta azt is, hogy október végéig Bajnai Gordon kormánybiztossal közösen kidolgoznak egy javaslatot a területfejlesztési intézményrendszer területi átalakítására.

A miniszter szólt arról is, hogy a jövő évi költségvetésben szeretnék megerősíteni a kistérségi társulások támogatását.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×