Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
314.4
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Három és félmilliót kapott a BKV a Bush-t védő villamoskordonért

A BKV 3,5 millió forintot kapott amiért az amerikai elnök múlt havi budapesti látogatásakor villamosokból álló blokádot vont a Parlament elé.

A fővárosi önkormányzat tulajdonosi bizottságának ülésén Aba Botond, a BKV vezérigazgatója elmondta: már hetekkel korábban egyeztettek az amerikai és a magyar biztonsági szolgálatokkal a villamoskordon ügyében.

Aba Botond hangsúlyozta: az utasokat nem érte kár, mivel olyan villamosok maradtak a Kossuth téren, amelyeket a csúcsidőszak után garázsba küldtek volna; a villamosvezetők a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban tartózkodtak a kordon idején.

A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy az elmúlt másfél hónap során 12 forgalomleállással, menetkimaradással járó zavar volt a nagykörúti új felsővezeték-rendszere miatt.

A BKV Zrt. tavalyi konszolidált mérlege mínusz 22,5 milliárd forint volt.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×